Nem történt
stratégiai áttörés a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vasárnapi
csúcstalálkozóján...
Cselényi Gy. megjegyzése: Nemhogy stratégiai, hanem semmilyen
áttörés nem történt a csúcstalálkozón. A rendezvény aprócska előretipegést, majdnem
semmit eredményezett. Ezért csaknem kár volt annyi embernek Brüsszelbe utaznia.
xxx
Az olasz
belügyminisztérium is figyelemmel kíséri a balkáni helyzet alakulását.
Cselényi Gy. megjegyzése: Szerintem a figyelemmel kísérésből
már volt elegendő, talán kicsit sok is. Most már ennél jóval többre, konkrét
intézkedésekre lenne szükség, ráadásul azonnal, de legfőképpen hatékonyakra.
xx
Tony Blair
az amerikai CNN-nek adott interjújában nem cáfolta: az iraki háború vezetett az
Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet felemelkedéséhez. Tony Blair elnézést
kért, amiért az iraki háború előtti hírszerzési adatok tévesek voltak.
Cselényi Gy. megjegyzése:Ennyit a nagyhatalmak előrelátásáról
és harcainak megalapozottságáról.
xx
Az Erdélyi
Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint Európa határai ott lesznek, ahol a menekültek
megállnak.
Cselényi Gy. megjegyzése: Ha az így lesz, akkor mindnyájunk
érdeke, hogy a menekültek Európa
határain kívül álljanak meg, sőt meg sem közelítsék azt!
xx
Azoknak a
kiskorú belga gyermekeknek, akik az Amnesty International útmutatásai alapján
küldtek üzenetet Orbán Viktornak, a kormányfő titkársága válaszlevelében azt
tanácsolta, ha kérdéseik vannak Európa jelenéről, a migrációs hullám jövőbeni
következményeiről, akkor ezekről beszéljenek szüleikkel, családjukkal.
Cselényi Gy. megjegyzése: Szerintem a gyerekek szüleinél,
családjuknál úgymond biztosabb tájékoztatási pontot, helyet is meg kellett
volna jelölni, mert nincs kizárva, hogy sok nyugat-európai szülő is butaságot
fog mondani a gyerekeknek a témával kapcsolatban. Angol, német és francia nyelvű
tájékoztatót kellett volna megjelentetni a kormány honlapján, s annak elérhetőségét
közölni mindenkivel, köztük a levélíró gyerekekkel.
xxx
A Németországba
menekült embereket be kell fogadni, legalábbis addig, amíg hazájukban helyreáll
a béke - fejtette ki Angela Merkel. Hangsúlyozta, hogy továbbra is bízik a
befogadás és a beilleszkedés, vagyis az integráció sikerében.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/38812/Merkel_A_migracios_valsag_Europa_egyik_legnagyobb_probatetele#sthash.aEBEnojT.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése: Ameddig helyreáll a béke? Az sokára,
vagy lehet, sose történik meg! Akkor a menekülteknek ki tudja, hány évtizedre
kell berendezkedniük Németországban. Tagadhatatlan, hogy Angela Merkel elve
szép, követésre és megvalósításra méltó, de sajnos, ha a valóságot tekintjük,
akkor jobb, ha eltakarjunk szemünket! Ha az európai emberek látják,
tapasztalják, mi folyik, mi megy végbe, teljesen érthető és természetes
reakciójuk a „NEM...!!!”
xx
Az Európai
Uniót ténylegesen dirigáló Merkel látványos és megalázó vereséget szenvedett a
migrációs politikája miatt agyontámadott Magyarországtól. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/38789/OrbanMerkel_KO#sthash.by5p87Mp.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése: Úgy vélem, jelentősen növekedne a
tekintélye Angela Merkelnek, ha nyilvánosan kijelentetné: migránsügyben Orbán
Viktornak van igaza, s az EU-nak azt kell tennie, amit ő javasolt. Szerintem a kancellár
asszony e mondatát több tíz millióan és hosszan megtapsolnák.
xxx
Ferenc pápa
arra kérte a romákat, ne adjanak lehetőséget a kommunikációs eszközöknek és a
közvéleménynek arra, hogy rosszul beszéljenek róluk.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/38846/Megszuntetne_a_romakkal_szembeni_eloiteleteket_Ferenc_papa#sthash.vdtRjWpt.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése: Igen, ha nem adnak okot a
bírálatokra, akkor minden sokkal jobb lesz, s idővel csökken, majd megszűnik az
előítélet is.
xx
Le Monde
arra hívta fel a figyelmet, hogy az új lengyel kormány irányváltásai nagyobb
hatással lesznek az európai színtéren, mint "a kis Magyarországéi",
amelynek miniszterelnöke, Orbán Viktor "sok gondot okozott
Brüsszelben"
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/38814/Egyetlen_part_alakithat_kormanyt_Lengyelorszagban#sthash.gV8cVZoz.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése: Orbán Viktor sok gondot okozott
Brüsszelben? Inkább fordítva történt: Brüsszel okozott és okoz sok gondot
Magyarországon!
xxx
Vannak, akik
már hátat fordítanak az európai álomnak. Egy csoportnyi iraki kurdot már nem
érdekel a Németországig megtett hosszú és veszélyes út, inkább hazatérnének.
Cselényi Gy. megjegyzése: Istennek hála döntésükért, bár százezrek
jutnának hasonló elhatározásra.