Hazánkat gyakran bírálják, sőt támadják a korrupció és a
protekcionizmus miatt. Természetesen védjük a mundér becsületét, de ha jól
belegondolunk, a dologban van valami. Mondhatni, nem zörög a haraszt, ha nem
fújja a szél. Sovány vigasz, de talán nincs olyan ország, ahol a korrupció és a
protekcionizmus ismeretlen fogalom lenne. De minden bizonnyal azok mértéke nem
egyforma.
Egy magyar közgazdász, volt vezető bankár, aki Amerika egyik
híres egyetemén is tanít, elmesélt egy esetet, amelynek, illetve hozzá
hasonlóknak nem lenne szabad megtörténnie.
Elmondta, hogy az egyik budapesti parkolóházból távozott
volna kocsijával, de a sorompó nem nyílt fel előtte. Visszahajtott a
parkolóhelyre, s próbálta kideríteni a gond okát. A telefonvonal túlsó végén jelentkezett
egy nő, aki közölte, azért nem nyílik fel a sorompó, mert a férfi elmulasztotta
befizetnie a parkolási díjat.
A tanár azonnal felhívta könyvelőjét, aki rögtön tudatta,
hogy be van a díj fizetve, át lett utalva, még annak időpontját is közölte. A
férfi megint telefonált a parkolóház működtetőjéhez, de mivel az újból
jelentkező hölgy tanácstalan volt, a tanár kérte, kapcsolja a vezetőt, vagy a
főnökét.
„Kivel beszélek?!” – szinte ordította a vezető kérdését a
telefonba. A tanár nyugodt hangon bemutatkozott, és ismertette a problémát. Erre a
parkolóház főnökének hangja azonnal nemcsak megenyhült, hanem kedvesre,
előzékenyre változott.
-
Jaj,
ön szokott a tévécsatornákon nyilatkozni? Semmi gond, elnézést – mondta, s
kis idő múlva felnyílt a sorompó. A főnök még azt is hozzátette, a jövőben is
tessék nyugodtan használni parkolót, s szíveskedjék jelezni, ha valami gond
adódna.
A közgazdászt nem azt botránkoztatta meg, hogy esetleg
pénzátutalási, vagy könyvelési rendellenesség adódott, hanem az, hogy amikor a
parkolóház főnöke megtudta, kiről van szó, kivel állnak szemben, akkor azonnal
nem érdekelték a díj átutalásával összefüggő adatok, hanem rögtön megoldódott
minden, nyomban zöld utat kapott.
A tanár szerint sok országban ehhez hasonló nem történhetne
meg, adott esetben az ügy tisztázásánál teljesen mellékes a reklamáló személye
és annak lakosság, tévénézők általi ismertsége.
xxxx
Másik eset: egy hölgy mesélte, hogy a munkahelyén van egy
férfi, aki vagy műszaki, vagy szervezési gond, vagy munkaszeretet-hiány miatt nem képes ellátni feladatát. Miatta akadozik a termelés és jó néhány
ember mindennap bosszankodik, ideges, feszült. A problémát jelezték az
illetékes vezetőnek, aki a baj súlyát nem kellően átérezvén látszatintézkedést tett, de eredmény nem mutatkozik.
A hölgy a problémát megemlítette a kolléganőinek, mire azok
csodálkozva néztek rá. Álmélkodásuk oka az volt, hogy a hölgy nem tudta, hogy a
munkáját rendesen elvégezni képtelen személyt melyik főnök hozta a céghez. Vélhetően
annak oltalma alatt áll, tehát teljesen fölösleges panaszkodni rá, mert úgy sem
történik semmi. Még szólni se mernek neki, nemhogy rendre utasítani. Félnek,
nehogy az áldatlan helyzetet kifogásolni merők üssék meg bokájukat.
Ha a fejlett munkakultúrájú országokkal fel akarjuk venni,
illetve állni a versenyt, akkor az utóbb említett, vagy ehhez hasonló esetnek egy magyarországi munkahelyen
se lenne szabad megtörténnie.
Cselényi György
