2015. augusztus 19., szerda

Határvadászok, Szíria, menekültek, dohányosok

Határvadászokkal lépnek fel az erőszakos migránsok ellen.


Cselényi Gy. megjegyzése: Muszáj kitalálni és tenni valamit, nehogy az illegális bevándorlás folytatásához elegendő legyen néhány, a NATO-drót elvágásához szükséges eszköz használata, s megint ott tartsunk, ahol a part szakad. Meg arra is lehet számítani, hogy egy idő után a migránsok egy része nemigen tűri békésen a terelgetését, valamint az általa nem kíván célhoz történő kocsikáztatását, meg a regisztrálást, stb.

xx

Szalai Máté szerint ahhoz, hogy a menekülthullámot megállítsák, Szíriában kell rendet tenni; a válság négyéves története alatt több mint 250 ezer ember halt meg, több mint 12 millió hagyta el otthonát. Ugyanakkor a Nyugat nem tud mit csinálni, annyira töredezett a hatalom Szíriában, hogy nem tudnak kijelölni valakit, aki majd a nyugati értékeknek megfelelően fogja kormányozni az országot - mondta.

Cselényi Gy. megjegyzése:  A fent leírtak minden bizonnyal tények, megfelelnek a valóságnak. De ez még nem ok arra, hogy tudomásul vegyük Európa idegenek, bevándorlók általi és inváziószerű megszállását. Ha nem tehetünk mást, akkor meg kell elégednünk azzal, hogy intézzék a maguk demokráciáját úgy, ahogyan gondolják, tanácsot meg segítséget kaphatnak az országuk normális működésének kialakításához, de helyettük az életüket nem élhetjük le. Az nem megoldás, azt nem fogadhatjuk el, hogy egyszerűen letapossanak, tönkretegyenek bennünket, mert ők nem képesek emberi módon élhető országot létrehozni.

xxx

Kétszáz új munkahelyet hoz létre a BAT Pécsen

A dohánygyár eddig 54 milliárdot költött beruházásra



Cselényi Gy. megjegyzése:  Úgy látszik, a dohányzás olyan, mint az emberi bűn, örök és kiirthatatlan. A jelek szerint a füst varázsa és a szívásának-fújásának szenvedélye mérsékelhetetlen, tovább a cigarettázók köre állandóan újra termelődik, sőt az is lehet, hogy megállíthatatlanul növekszik. Mondjuk, én személy szerint vagy 40 éve nem gyújtottam rá, s nem is tervezem ennek megváltoztatását. De nem átkozom és nem üldözöm a dohányzókat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése