A MAGYAR
KERÍTÉS FANTASZTIKUS! – nyilatkozta Erik Prince, a világ legbefolyásosabb
privát hadivállalkozásának, a Blackwaternek az alapítója a
Mandínernek.
Cselényi Gy. megjegyzése: Ebből is látható, hogy egy
viszonylag egyszerűnek látszó vonalas létesítménnyel is világsikert lehet
aratni! A hasznossága, praktikussága pedig párját ritkító.
xxx
Putyin orosz
elnök a törökországi Antaljában tartott G20-as csúcson újságírók előtt
kijelentette: magánszemélyek 40 országból támogatják pénzzel az Iszlám Államot,
és ezen országok között vannak G20-tagok is!
Cselényi Gy. megjegyzése: Attól tartok, egészen elképesztő
dolgokra fog itt még fény derülni.
xxx
Amíg ez a
kormány levegőt tud venni, sem kvóta, sem visszatoloncolás nem lesz –
jelentette ki Orbán Viktor az Országgyűlésben. A miniszterelnök szerint az
Európai Uniónak dogmáktól mentes új politikára van szüksége. Szerinte az unió
sodródik, gyenge, bizonytalan és bénult, „tanácskozás, konferencia van
rogyásig, de megoldások nincsenek”.
Cselényi Gy. megjegyzése: Az üres szócséplés és süketdumák
korszakát az átgondolt, felelős és hatékony cselekvésnek kell követnie.
xxx
Az Európai
Bizottság megítélése szerint a magyar hatóságok eltértek a közbeszerzésre
vonatkozó uniós szabályoktól, amikor közvetlenül, pályáztatás nélkül adtak
megbízást a Roszatomnak a paksi atomerőmű kibővítésére.
Cselényi Gy. megjegyzése:Az Európai Bizottságnak a paksi
atomerőmű korszerűsítésével és bővítésével összefüggő gáncsoskodásának, sőt
patkánykodásának sose lesz vége?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése