„Eladó, vagy kiadó!” E szavak kerültek nagy fekete betűkkel egy étterem
kirakatába szülővárosban az irodámtól nem messzire.
Körülbelül egy évvel ezelőtt írtam párt sort arról, hogy 2015. február
elejétől tizenhárom (főként vidéki) veszteséges üzletét építi le egy
magyarországi áruházlánc.
Jómagam kommentárképpen egyik blogomban az írtam: „A hír olvastán óhatatlanul is eszembe jutott,
hogy szülővárosomban egy sarki étterem működtetésével a korábbi években több
magyar vállalkozó próbálkozott, de egy idő után valamennyi bedobta a törülközőt.
Átvette
egy kínai talán házaspár, és az egység azóta is folyamatosan működik. Nem
tudom, mennyire nyereséges, mindenesetre megvan!
Kíváncsi
voltam a kínaiak titkára. Nem készítettem velük interjút, lehet, a nyelvi
nehézségek miatt sem adtak volna, de úgy vélem, anélkül is megfejtettem a
rejtélyt.
Úgy
látom, korán reggel nyitnak, s a házaspár az üzlet kitakarítása és rendbetétele
után éjjel fél 11-kor botorkál haza. Tehát a titkuk nem más, minthogy
iszonyatosan sokat melóznak, s lehet, kevés haszonnal beérik.”
****
Immár fogalmazhatok múltidőben, mert a kínaiak is
feladták... Gondolkoztam a lehetséges okokon. A környéken rengeteg nyugdíjas él,
azontúl a vasútállomás felé, vagy arról siető emberek, zömében diákok és
vasutasok fordulnak meg. Az öregek nem mennek oda enni, mert egyrészt sajnálják
rá a pénzt, másrészt kevés is van belőle nekik. Meg talán idegenkednek is a kínai
ételektől. Azontúl sok diák, meg más arra járó sincs anyagilag túl jól eleresztve.
Inkább vesznek egy boltban két kiflit meg 15 dkg parizert, vagy egy csomag
csipszet, vagy ropit, azt az utcán gyorsan megeszik, s máris letudottnak vélik az étkezést, vagyis nemigen
növelték az étterem látogatóinak számát.
Valószínűleg a szóba jöhető vendégkört rosszul
mérték föl. Természetesen adó- és személyi, családi problémák is
felmerülhettek.
Nem akarok kárörvendeni, de picit örülök annak, hogy
a kínaiak se bizonyultak az étterem üzemeltetésében sem okosabbnak, sem
ügyesebbnek a magyaroknál. Ebből arra következtetek, felzárkóztunk azokhoz a
népekhez, emberekhez, amelyek esetében azt mondjuk: vérükben van a kereskedelem. Magyarán ők se tudnak többet a mieinknél, s ez
némi optimizmusra ad okot. Nem vagyunk lemaradva tőlük!
Cselényi György
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Portrék: https://youtu.be/8y-EHOHzSoI
Településrészek: https://youtu.be/bApEocAvBJc
A
magyar földek és kertek ígérete: https://youtu.be/BwjH2H0wdEk
A szerelem várása
hát ez elég kárörvendő írás lett...
VálaszTörlés