2016. április 26., kedd

Ami technikailag megoldható, azt úgyis megcsinálják....

Amilyen értelmetlen volt az ipari forradalom idején a kötőgépektől félteni a mesterembereket, ugyanolyan céltévesztés a hadakozás az Uber és társai ellen – nyilatkozta az Index-Eurológusnak Kaja Kallas észt EP-képviselő Brüsszelben. Kallas az interjúban kifejti, hogy nem az új technológiákat kell tiltani, hanem a gazdaságnak és a szabályozásnak kell alkalmazkodnia a fejlődéshez, mert a változást csak késleltetni lehet, addig azonban Európa megint lemarad a versenyben.



Cselényi György kommentárja

Mostanában elég ritkán történik meg velem, de jelen esetben teljesen egyetértek az idézett EP-képviselővel. Amit technikailag meg lehet csinálni, azt, ha a fene, fenét eszik is;  akkor is megcsinálják, hozzanak akármilyen törvényt, jogszabályt, rendeletet, tiltást!

S valljuk be, a hivatásos taxisok fuvartarifáit az átlagember elviselhetetlenül és elfogadhatatlanul magasnak tartja. Tegyük ehhez hozzá, hogy a taxisok nagy részének viselkedése meglehetősen szemtelen. Tehát nem számíthatnak az emberek nagy tömegének szimpátiájára, támogatására. A balhézás helyett bármilyen fájdalmas is, alkalmazkodjanak az új, megváltozott körülményekhez, s például vigyék sokkal lejjebb fuvardíjaikat.


Az Uber taxizás szerintem olyan dolog, mint a különböző országok nagy- és kulcsembereinek lehallgatása. Még egyszer mondom, hiába a tiltás és fogadkozás, ami technikailag kivitelezhető, megoldható, az ellen be lehet vezetni, vissza lehet hozni a tettes máglyán történő elégetését is, akkor csinálni fogják. Nincs mit tenni, mint alkalmazkodni az adott, illetve megváltozott helyzethez! De nem az Uber taxisok megverésével, terrorizálásával, amelyre a hírek szerint már volt példa. 

Tudom, könnyebb mindezt mondani, mint megélni, elviselni egy furcsa konkurenshad fellépését. De bizonyos versenytársak felbukkanása az élet egyetlen területén, s egyetlen foglalkozás, vagy hivatás esetén se zárható ki. 

                             Cselényi György

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése