...mielőbb hozzák
nyilvánosságra azok nevét, akik a 4-es metró Alstom-szerződéseinek megkötésekor
döntéseket hoztak, és akiknek a határozata hozzájárult, hogy ez a szerződés
létrejöhessen.
Cselényi György kommentárja
Szóval hozzák nyilvánosságra a neveket. Szerintem sokan lesznek....
Úgy vélem, az olyan, mint amikor régen az
iskolában azzal fenyegettek bennünket, hogy az egész osztály mindjárt mehet az
igazgatóhoz raportra, s még az is lehet, hogy ki rúgnak bennünket.
Nem féltünk a fenyegetéstől, mert mivel sokan voltunk,
tudtuk, nem érhet bennünket komolyabb baj. Ennyi emberrel az igazgató se tud
mit kezdeni. Inkább a tanárt fogják jobb belátásra kérni, vagy kényszeríteni, a
balhé pedig, ha egyáltalán volt, elcsitul, mint a nyári szélvihar.
Szerintem a Fidesz is káromkodik magában, mert neki is olyan
szüksége volt erre az ügyre, mint nekünk egy púp a hátunkra. A britek jól
kitoltak a magyar hatóságokkal.
Nagy az ügy, de aligha lehet vele mit kezdeni. Olyan dolog ez, mintha néhány embernek lapátot, meg csákányt adnának kezébe, meg talicskát bocsátanának rendelkezésükre, s azt mondanák neki: uccu fiúk,
tessék a tokaji hegyet odébb hordani 200 méterrel északra. Erre a munkára
kiszemelt melósok és vezetők kételyeik közepette vakarnák a fejüket, hogy igen,
de hogyan lássunk hozzá, mit, hogyan csináljunk, mit érünk el vele, stb.
A dolgoknak, főként a nagy pénzekkel járó üzleteknek van egy
törvényszerűnek tekinthető menetük, amelyek lehet, tetszenek, lehet, nem tetszenek,
de ez van... S aki döntési helyzetbe kerül, bizonyos hatások alól nem vonhatja
ki magát.
Könnyű nekünk pitiáner embereknek ítélkeznünk, amikor bizonyos
helyzetekben nem voltunk, s nem is leszünk kipróbálva. Könnyű nekünk a meccs
nézőteréről bírálni a játékosokat, hogy én a labdát beadtam volna, én kapura lőttem,
vagy lepasszoltam volna. Persze, tudjuk, a politika és a hatóságok se mondhatják,
hogy az egész Alstrom-ügyet hagyjuk a fenébe, de nagy az esély rá, hogy nem jutnak benne semmire, bár meg lehet próbálni, viszont a kudarc nagyon valószínű. Csinálják, mert csinálniuk kell a felderítési felhajtást! Erre
sarkallja őket a hazai és a külföldi nyomás. Kínos...!
Az Alstrom-ügyben
kavarogni fog a trutyi, s lehet, végül a közvéleményben csupán az fog lecsapódni, hogy az
egész világ politikai-gazdasági elitje egy disznó. Csak az egyik kan, a másik
koca, a harmadik meg malacka, de majdnem mind egykutya. Azokat sajnálom
leginkább, akiknek nyakába lőcsölik, hogy járjanak ennek az ügynek a végére,
tárják s derítsék fel. Az a sanda gyanúm, hogy nem mennek sokra. Egy ilyen
sokszálas, sokszereplős, messzi külföldre is elágazó ügyben nehéz tisztán
látni, pláne ha sok minden kellőképpen le van papírozva, s szakértői véleményekkel,
bizottsági döntésekkel, lakossági közszemlékkel alátámasztva. S amikor látszólag
minden törvényes, demokratikus, tiszta, szakmai, magától értetődő, a legkényesebb
kérdések pedig titkosítottak, vagy csak azok tudnak róluk, akiknek húsba vágó
érdekük a sírig tartó hallgatás, nehéz zöld ágra vergődni. Ilyen körülmények között ne irigyeljük a
képzeletbeli hegy elhordására kiszemelt, kijelölt embereket, akiktől ráadásul
gyors és látványos eredményeket várnak. Érezzünk együtt szegényekkel,
még akkor is, ha jól megfizetik őket!
A világ ügyei pedig csakúgy, mint a 4-es metró kocsija mennek, siklanak, gördülnek tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése