Baráti összejövetel
Bensőséges hangulatú baráti találkozón voltam a minap. Egykori és mai hírlapírók jöttek össze egy
kis nosztalgiázásra, megbeszélésre.
„Veled mi van(?), velem mi van...?” – ment a dumaparti. Volt,
akinek arcán hagytak nyomokat az élet tengerének hullám- és viharcsapásai, de
akadtak olyanok is, akiken nem fogott az idő, legalábbis látszólag.
Évike, a házigazda csodálatos vendégszeretettel sürgött-forgott,
miközben János bácsi nemzetközi hírű mesterszakácsok művét lepipáló finomságú
pörköltet főzött. Megcsodáltuk Lajos hajdani népstadionbeli futballozását
megörökítő fotókat és beszámolókat.
Felelevenedtek tragikus percek is. Több kolléga beszélt a
2006-os kárpátaljai árvíznél látottakról, tapasztaltakról. Adományokat vittek a
határon túlra. Egyikükben az hagyott maradandó és fájó emléket, amikor két
nyolcvan év körüli néni közeledett feléjük, s egyikük kosárkájában néhány sáros
krumpli volt. A pusztító árvíztől csak azt tudták megmenteni.
Egy másik idős asszony számára a rajta lévő egyetlen vékony,
átlátszó fekete ruhát hagyott meg a kegyetlen vízözön. Valaki arról beszélt,
hogy egy nőt éjjel az ágyával együtt vitt ki a víz a házából. A hegyoldalról
legördülő hatalmas szikla pedig óriási lyukat ütött egy templom két főfalában.
Más a levegőben álló sínek, talpfák és elmosott vasúti töltésekről tett
említést. Egyik segítő a nyakig erő iszapban rekedt és ott kimúlt tehenek emlékét nem feledheti.
Természetesen szó esett a sajtómunkások helyzetéről, napi
küzdelmeiről, nehézségeiről és örömeiről, továbbá a jelenlévők családjáról is.
Késő este a bátori vendéglátóinktól elköszöntünk. De
ilyenkor, amikor a gárda nagy része még „lendületben” van, igen jó a hangulat, kinek
van kedve hazamenni? Énekeltük az örökzöld slágert: "Rövid az éjszaka, ne menjünk még haza, maradjunk egy kicsikét..." A sötét országúton nem tudtam követni, a haver merre tekergett a barátokkal teli autóval. Arra viszont emlékszem, hogy a pörköltet korábban csodálatosan
finomra megalkotó János bácsi házában találtuk magunkat egy kis faluban.
János hatalmas házi sonkát szeletelt fel, s vöröshagymát kínált
hozzá. Mezőgazdász végzettségű kollégánk viccesen megjegyezte, hogy a multi
élelmiszer áruházakban is pontosan ilyet lehet kapni. Jót derültünk, mert mindenki
tudta, hogy ennek éppen ellenkezője az igaz. Ilyen finom és szemre is tetszetős,
tulajdonképpen mestermű nem holmi tápokkal etetett sertésből, hanem tudatosan
és csak saját, illetve családi fogyasztásra hizlalt disznóból és rutinos
kezekkel és eljárásokkal hoznak létre általában. A sonkát mohón, mint akik
régen nem láttak rendes ételt, faltuk.
Sűrűn koccantak a pálinkás poharak, s felcsendült az ének is.
Az est fénypontja János dalolása volt, amelyet e beszámolóhoz mellékelt
videofilm segítségével próbálok felidézni.
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése