2016. július 31., vasárnap

Pacalpörkölt

A magyar konzervipar dicsérete

Talán már mondtam nektek, családom nőtagjai nyaralni mentek. Egy hét után megunván az agglegények hagyományos, de diétásnak nemigen nevezhető ennivalóit, a kolbászt, a szalonnát...., meleg kajára vágytam. 

Mivel a pizzákban kétszer is csalódtam, elhatároztam, a Pennyben pacalpörkölt konzerveket veszek. Volt ott babfőzelék, meg más is, de mivel azokat sose kóstoltam, tartottam tőlük. A pacallal szemben is voltak fenntartásaim, mivel évekkel ezelőtt fogyasztottam, s akkoriban furcsa mellékízt éreztem rajta, de nem mondom, hogy egyszer-kétszer nem lehetett megenni. Az is tény, az elfogyasztásuk után néhány órával a mellékhelyiség látogatása sürgősnek bizonyult.

Gyerekek, ezúttal kellemes meglepetésben volt részem! Hogy óvjam magam a túlzástól, csak azért nem foglalom imába a Szegedi Paprika ZRt. nevét. Az általuk készített pacalpörköltet fantasztikusan finomnak találtam. A színe gyönyörű pirosas volt, az illata és az íze lenyűgöző, a paprikától és a fűszerektől kellemesen csípős. A hús mennyiségével is meg vagyok elégedve. A konzerv külsején található felbontó „pillempátyú” sem mondta fel a szolgálatot, tehát konzervnyitóra se volt szükség. Igaz, főtt krumplit nem csináltam hozzá, de a felforrósítása után a szaft korpás kenyérrel történő kimártogatása is kielégítőnek bizonyult. A húsok legkisebb darabkáját is megettem. Konzerv régen esett ilyen jól!

Büszkeség töltött el. Amely országnak ilyen mezőgazdasága, élelmiszer- és konzervipara van, mint a magyar, mint a miénk, annak nincs félnivalója.  


                                  Cselényi György

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a pacalt ; levesnek - ezt nálunk remekül készítik - is, meg pörköltnek is.
    Megkérhetlek, hogy mond meg a konzerv pontos feliratozását?
    Azt már tudom az írásból, hogy a Szegedi Paprika zrt. készíti, de mit ír a címke?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az üres konzervdobozokat már tegnap este kitettem a kukába, s a szemetesek gyorsak voltak, ma korán reggel elvitték. De ha a Pennyben járok, ígérem, lemásolom a címke szövegét, vagy ha jegyzeteléssel túl nagy feltűnést keltenék, akkor veszek még egy adagot, hogy itthon nyugodt körülmények között teljesíthessem kérésedet.

      Törlés
    2. Az Interneten ezt találtam róla: Összetevők:
      Nyers marhapacal 30%, ivóvíz, főtt sertésbőr csík, sertésbőr, vöröshagyma pép (vöröshagyma, étkezési só, napraforgó étolaj), natúr lecsó (paradicsom, étkezési paprika, cukor, étkezési só), búzaliszt, kukoricakeményítő, étkezési só, fűszerek, ételízesítő (ízfokozók: nátrium-glutamát, E 631, E 627), erős őrölt paprika.

      A termék szóját is felhasználó üzemben készült.

      Átlagos tápérték 100g, valamint 1 adag termékben*
      Energia tartalom
      541 kJ
      130 kcal2 164 kJ
      520 kcal
      Zsír8.80 g35.20 g
      amelyből telített zsírsavak0.20 g0.80 g
      Szénhidrát3.40 g13.60 g
      amelyből cukrok2.50 g10.00 g
      Fehérje9.10 g36.40 g
      Só2.00 g8.00 g

      *A tápérték adatok tájékoztató jellegűek, ingadozásuk előfordulhat.

      Minőségét megőrzi: A gyártás időpontjától számított 4 év.

      Törlés