2016. augusztus 7., vasárnap

Csúcsdöntés – bunkóságból

Szülővárosom egyik Penny Áruházában dolgozik egy fiatal fiú. Szemmel láthatóan nagyon örül munkahelyének. Kedves, szolgálatkész, igencsak igyekszik a vevők és a főnökei kedvében járni. 

Ha a pénztárnál nincs szükség szolgálatára, akkor szalad a hidraulikus kézi anyagmozgató kocsival, a „békával” árut mozgatni, pakolni, rendezni.

Vasárnap délelőtt megsajnáltam. A pénztárban tevékenykedett. Egy barna arcú, vagy 3 napja borotválkozott, pirospólós, rövid nadrágos, mogorva, durva kinézetű férfi ért a kasszához. A srác kulturáltan köszöntötte.

Jó napot kívánok – mondta. A vevő annyit se mondott, hogy „uff”,  vagy „bakfitty”.

A pénztáros fiú az illető által megvásárolni kívánt árukat a kódleolvasó előtt elhúzgálta. Mondta a Pennyi-pénztárosok zsolozsmáját, mennyi pénzt kapott, s mennyi jár vissza. A vásárlónak adott egy bélyegszerűséget, úgynevezett hűségpontot is, amit egy kis füzetecskébe ragasztva, illetve kellő számú pont összegyűlése után egy jópofa plüsállatkához lehet kedvezményesen hozzájutni.

Az ürge még mos is néma maradt.

Ezután a pénztáros „Jó napot kívánt neki, továbbá megköszönte a vásárlást. A vevő most is hallgatott, mint a sült hal. 

A kasszás srác megszeppenve rápillantott. Nem értette, nem tudta felfogni, valaki hogyan lehet ennyire bunkó. Majd a történekbe beletörődve folytatta munkáját, mert időközben másik vevő ért elé.  

Tegyük fel, a fickó külföldi volt, s egyetlen szót se tud magyarul, vagy süket. De akkor egy pici fejbiccentéssel, vagy halvány mosollyal honorálhatta volna a fiú előzékenységét, kedvességét, igyekezetét.

Ilyenkor látja az ember, hogy a kereskedés, emberekkel bánni mennyire nehéz, s bizony valljuk be, lelkileg, pszichésen is fárasztó munka. S az üzletek munkatársainak naponta vajon hány ilyen bamba, unintelligens, hatökör emberrel van dolguk?

             Cselényi György

   

5 megjegyzés:

  1. A világ nagyobb része, bamba harökrökből áll...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Igen, tudjuk, de borzasztó volt látni, hogy a pénztáros gyerek mennyire szeretne egy kurta köszönömöt, vagy "viszlátot" kicsikarni ebből a mogorva, szótlan, durva kinézetű emberből, de bárminemű igyekezete süket fülekre és viszonzatlanságra talált. Az ilyen eset az embernek órákra képes elrontani jókedvét.

      Törlés
  2. Nagy az Úristen állatkertje !

    VálaszTörlés