Sikertelen változtatás
Minden vállalkozó és vállalkozás igyekszik termékeit, illetve azok csomagolását, tárolását, szállítását fejleszteni. Sajnos én tapasztalok egy olyan fejlesztést is, amelyet inkább csak változtatásnak nevezhetek, ráadásul sikertelennek.
Lehet, kulturálatlan bunkó vagyok, de a vizet rendszerint nem töltöm ki pohárba, hanem a flakonból iszom. Megtehetem, nem kapok érte szemrehányást, mivel a családban csak én fogyasztom a szóban forgó ásványvizet, ezért egészségügyi, higiéniai problémák nem merülnek fel.
Egy ideje a cég az ásványvizet gondolom, a korábbinál vékonyabb falu, de ha nem is vékonyabb, mindenképpen kisebb szilárdságú műanyag palackba tölti. Emiatt a vízzel teli flakon csak addig merev, alaktartó, ameddig az ember fel nem bontja, le nem csavarja kék kupakját, s valamennyi szén-dioxid el nem távozik belőle. Ha egy kézzel emelem a számhoz, a palack középen megroggyan, s csak úgy tudok belőle inni, ha a másik kezemmel az alját, a végét megemelem, megtámasztom. Ha nem tenném, akkor megkockáztatnám, hogy a víz egy része nemcsak a számba, hanem a nyakamba, az ölembe, sőt a számítógépem klaviatúrába is kerülne. Ez utóbbi különösen bosszantana. A palack akkor válik ismét merevvé, ha visszacsavarják kupakját, meg még jócskán van benne folyadék.
Személy szerint nem bánnám, ha a cég újra a régi, szilárdabb műanyag palackban kínálná e nagyszerű vizet a vásárlóknak.
Lehet, ezzel kivívom sokak haragját, de a szilárdabb palackban árusított AQUARIUS ásványvízért hajlandó lennék néhány forinttal többet fizetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése