Jóhiszeműen feltételezem, hogy Botka László rendes ember, és
Szeged polgármestereként jól, a város lakossága megelégedésére végzi munkáját.
Lehet, nem akar rosszat.
Akkor mi mivel van gondom? Azzal a párttal, amelyik mögötte
áll, s amelyet ő képvisel. Lehet
nagyokat, meg szépeket mondani, de jómagam úgy érzem, a népnek hitelességre és garanciára
lenne szüksége ahhoz, hogy Botka Lászlót elfogadja miniszterelnökként. Úgy
vélem, az MSZP ezt a hitelt, ezt a garanciát jelenleg nem képes kölcsönözni se önmagának,
se miniszterelnök-jelöltjének.
Mi ennek az oka? Szerintem az, hogy az MSZP-t súlyos
történelmi bűnök terhelik. Most csak az energiaszolgáltató szektor, a közművek
és Magyarország más vagyona nagy részének külföldiek kezére játszását, meg
hazánk pénzügyi eladósítását, továbbá az ország feljelentgetését, mindenféle
brüsszeli eljárások és szankciók kezdeményezését említem.
A szép szavakon kívül az ország lakossága semmi garanciát nem
kaphat arról, hogy az MSZP hatalomra kerülésével nem folytatódik a nemzet
vagyonának kiárusítása, valamint a nemzetközi pénzintézetek kényének-kedvének
történő újbóli kiszolgáltatása. Nem akarják-e hazánkba telepíteni arab, ázsiai
és afrikai migránsok tömegét, stb. A történelmi bűnöket az MSZP-ről a jégeső se
tudja lemosni, meg drótkefével se vakarhatók le róla. Az, hogy gyűlöli a
kormányt és a Fideszt, még kevés az üdvösséghez.
Úgy vélem, az emberek félnek az MSZP újbóli hatalomra jutásának
következményeitől. Ezzel együtt jár az
is, hogy a nép nem szeretné az MSZP miniszterelnök-jelöltjének kormányfővé
válását, legyen Botka László bármilyen nagyszerű ember.
Szerintem erre a témára térjünk vissza 20-30 év múlva,
amikorra az MSZP, ha még lesz, talán átmegy egy olyan tisztuláson, amelynek
nyomán az emberek istenigazában megbízhatnak a párt magyar nemzet iránti
hűségében, elkötelezettségében, s annak önzetlen szolgálatában.
Ameddig ez nem következik be, szerintem tartsák magukat távol
az ország kormányzásának, s a hatalom gyakorlásának még a szándékától is. Az
MSZP kormányra juttatásával nem kockáztathatunk.
Az irántuk való bizalom hiánya elmondható a többi ellenzéki
párttal kapcsolatban is, de azok esetében, amelyek még nem voltak kormányzati
pozícióban, történelmi bűnökről nem beszélhetünk.
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése