Hűség a munkahelyhez

Tudom, messze földön híres, ismert és elismert a magyar emberek szorgalma, munkaszeretete, munkabírása. De úgy vélem, még nem alakult ki a kívánatos mértékben a gyárhoz, hivatalhoz, üzemhez, intézményhez... való hűség és ragaszkodás.

A múltkorában agrár szakemberekkel beszélgettem, akik egyetemi éveik alatt egy belga farmon voltak szakmai gyakorlaton. Feltűnt számukra, hogy a helyi kollégák akkor is serényen dolgoztak, amikor a tulajdonos nem tartózkodott közelükben, netán valami ügyet elintézni elutazott.

Megkérdezték tőlük, hogy miért nem lazítanak, a munkát  a kívánt határidőre el tudják végezni visszafogottabb tempóval is.

Erre a belgák azt válaszolták, hogy a főnök távollétében is csipkedik magukat, mert ha a cég tönkremegy, hová mennek dolgozni? A segélyből nem sok mindenre futná.

Olvastam, hogy a japán fiatalok önmérsékletet tanúsítanak a szex terén, mert attól tartanak, ha nem fogják vissza magukat a nemi életben, akkor másnap nem tudnak kellőképpen helytállni a munkahelyen, s mit szól a főnök, meg mit mondanak a kollégák?

Úgy vélem, Magyarországon az emberek zöménél még közel sem ekkora a fegyelem és tudatosság a munkahely iránt. A hazai üzemek, hivatalok, intézmények alkalmazottai minden szívfájdalom nélkül elmennek a munka dandárjának idején például a rokonságuknak, ismerőseiknek meggyet szedni, vagy bármilyen más maszekmunkát végezni. Egy-két ezer forinttal magasabb fizetésért, vagy annak ígéretéért is otthagyják azt a helyet, amely jóvoltának ők és a családjuk évek óta köszönhetik megélhetésüket. 

Vannak, akiket, ha megcsíp a szúnyog, rögtön szaladnak táppénzre. Vagy ha valakinek reggel kihúzzák a fogát, s hacsak nem alakult ki valamilyen azzal összefüggő komplikáció, akkor a délutáni, vagy az éjszakai műszakra még simán bemehetne dolgozni. Sokan nem teszik! Hidegen hagyja őket, hogy mi lesz a céggel, a kollégáikat milyen kellemetlen helyzetbe hozzák, mennyi plusz erőfeszítésükbe kerül őt helyettesíteniük.

Aztán Magyarországon divat szidni a főnököt a háta mögött, függetlenül attól, hogy rászolgált-e.  

Kicsit irigylem azokat az országokat, ahol a dolgozók kissé fanatikusan kötődnek munkahelyükhöz, nagyon megbecsülik azt, s némi túlzással, annak boldogulásáért képesek feláldozni mindenüket.

Persze az is igaz: kettőn áll a vásár! A dolgozói hűség kialakulásában a munkaadóknak is akad tennivalójuk.

                                                     Cselényi György