Tudom, messze földön híres, ismert és elismert a magyar
emberek szorgalma, munkaszeretete, munkabírása. De úgy vélem, még nem alakult
ki a kívánatos mértékben a gyárhoz, hivatalhoz, üzemhez, intézményhez... való
hűség és ragaszkodás.
A múltkorában agrár szakemberekkel beszélgettem, akik egyetemi éveik alatt egy belga farmon voltak szakmai gyakorlaton. Feltűnt
számukra, hogy a helyi kollégák akkor is serényen dolgoztak, amikor a tulajdonos
nem tartózkodott közelükben, netán valami ügyet elintézni elutazott.
Megkérdezték tőlük, hogy miért nem lazítanak, a munkát a kívánt határidőre el tudják végezni
visszafogottabb tempóval is.
Erre a belgák azt válaszolták, hogy a főnök távollétében is
csipkedik magukat, mert ha a cég tönkremegy, hová mennek dolgozni? A segélyből
nem sok mindenre futná.
Olvastam, hogy a japán fiatalok önmérsékletet tanúsítanak a
szex terén, mert attól tartanak, ha nem fogják vissza magukat a nemi életben,
akkor másnap nem tudnak kellőképpen helytállni a munkahelyen, s mit szól a
főnök, meg mit mondanak a kollégák?
Úgy vélem, Magyarországon az emberek zöménél még közel sem ekkora
a fegyelem és tudatosság a munkahely iránt. A hazai üzemek, hivatalok, intézmények
alkalmazottai minden szívfájdalom nélkül elmennek a munka dandárjának idején
például a rokonságuknak, ismerőseiknek meggyet szedni, vagy bármilyen más
maszekmunkát végezni. Egy-két ezer forinttal magasabb fizetésért, vagy annak ígéretéért is otthagyják azt a helyet, amely jóvoltának ők és a családjuk évek óta köszönhetik megélhetésüket.
Vannak, akiket, ha megcsíp a szúnyog, rögtön szaladnak
táppénzre. Vagy ha valakinek reggel kihúzzák a fogát, s hacsak nem alakult ki
valamilyen azzal összefüggő komplikáció, akkor a délutáni, vagy az éjszakai
műszakra még simán bemehetne dolgozni. Sokan nem teszik! Hidegen hagyja
őket, hogy mi lesz a céggel, a kollégáikat milyen kellemetlen helyzetbe hozzák,
mennyi plusz erőfeszítésükbe kerül őt helyettesíteniük.
Aztán Magyarországon divat szidni a főnököt a háta mögött,
függetlenül attól, hogy rászolgált-e.
Kicsit irigylem azokat az országokat, ahol a dolgozók kissé
fanatikusan kötődnek munkahelyükhöz, nagyon megbecsülik azt, s némi túlzással,
annak boldogulásáért képesek feláldozni mindenüket.
Persze az is igaz: kettőn áll a vásár! A dolgozói hűség
kialakulásában a munkaadóknak is akad tennivalójuk.
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése