Van egy társadalmi réteg, amellyel semmilyen rendszer és
semmilyen rendszerváltozás nem tud kitolni, nem okoz számára megrázkódtatást. Tagjainak
minden és mindenkor megfelel, sőt jó. Meggyőződésem, hogy az ilyenek élték túl
a recski munkatábort, s jöttek vissza a Gulagról, és más szörnyű helyről is. Megélnek
a jég hátán is!
Mi a titkuk és a mentsváruk?
Szerintem az, hogy dolgoznak, mint az állat. Bírnak, akarnak
és szeretnek keményen melózni. Már-már sportot, sőt talán kicsit szórakozást is
csinálnak belőle, szinte kikapcsolódásként fogják fel a nehéz, emberpróbáló
munkát is.
Mindez arról jutott eszembe, hogy szombaton este sétáltam a
városban. Mellém jött régi ismerősöm,
Lali. Nem Facebook-, hanem valódi, közvetlen ismerős. Méregdrága, s szép
lámpákkal és minden szükséges felszereléssel ellátott kerékpárjával tekert
hazafelé. Mint mindig, most is felszabadult, sőt vidám volt. Azt hittem,
hobbiból, testedzésként kerekezik.
- Á..á, egy frászt, dolgozni voltam – árulta el. De szombat
lévén, nem a cégnél tevékenykedett, hanem maszekolt valahol. Saját bevallása
szerint húsvét óta egyetlen hétvégén sem pihent. Minden szombaton és vasárnap fusizott.
- Egyébként nem jutnánk hétről a nyolcra – jegyezte meg. – Most
hazamegyek, megfürdök, eszek, s egy percen belül mély álomba merülök –
ismertette esti programtervét. Gyorsan elköszönt,
s a korábbinál tempósabb tekerésre váltva, elhúzott mellőlem.
A múltkori
találkozásunkkor megjegyeztem neki, látom, friss és vidám vagy, bizonyosan sokat aludtál az ünnepnap
- A fenét – mondta. Már nem emlékszem melyik falu nevét
említette, de valaki kertjében dolgozott a feleségével együtt. A szorgalmuk és
az ügyességük okán egyre nagyobb a kereslet kétkezi munkájuk iránt. Alig győznek
eleget tenni a meghívásoknak, megrendeléseknek.
Lali jól is él feleségével, gyerekeivel. A férfi életkorát 50
év körülire saccolom. Nagy családi házuk van, szintén jókora kerttel. Autót
tartanak fenn, s mindenre szert tesznek, amire szükségük van. Eszükbe se jut,
hogy külföldön próbáljanak szerencsét. Mondják,
aki akar dolgozni, itthon is tud. Hogy nálunk kevesebbet fizetnek érte? Vallja,
annyival kell beérni, azt kell beosztani, amennyi megadatik.
Nézek egy másik fickót is, akit a gyár kapujában rendszerint
már vár autószerelési mellékmunkát kínáló haverja. Sokan pedig a kertjük művelése
révén igyekeznek szert tenni némi pluszjövedelemre.
Ismerek egy másik embert is, akit bármilyen munkával, kétkezi
feladattal bíznak meg, sose lamentál, sose mutatja, hogy nem tetszik neki. Nem
tesz fel fölösleges kérdést se. Azonnal megy és serényen csinálja. Akár
szombaton, akár vasárnap hívják túlórázni, a zohorálóknak csak akképpen reagál:
ha jönni kell, jönni kell! Bármikor és zokszó nélkül áll munkaadója
rendelkezésére.
Mindnyájuk mentalitása azt sugallja, hogy amíg a két kezüket
felbírják emelni, addig nem érheti baj sem őket, se a családjukat.
Igazuk van!
Csodálom és nagyra értékelem ezeket az embereket. Az
ilyeneknek van jövőjük. Akik nem siránkoznak,
hanem keményben melóznak, megfogják azt, amit lehet. Ha rajtam múlna, alapítanék
valami alternatív Kossuth-, sőt Nobel-díjat a kétkezi munka hőseinek.
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése