Rosszullét az áruházban

Feltűnt a sor furcsa alakzata az áruház pénztáránál. Igen, egy fiatal szőke nő ül. Arca sápadt. Azt hittem, kerekesszékes mozgássérült. De nem! Irodai forgószékben foglalt helyet.

A sorból középkorú szőke hölgy lépett ki. A kezében ásványvizes flakont tartott, amelynek kupakját már lecsavarta. A székben ülő hölgyet vízzel kínálta, de ő nem kért belőle.

A raktár felől megérkezett a bolt főnökforma nő alkalmazottja. A kezében lévő műanyag pohárban  gondolom tea, vagy más frissítő hatású folyadék lehetett.

Az ülő nő mellett álló fehéringes, feketenadrágos biztonsági őr mobil telefonon éppen a mentőszolgálattal beszélt. Tolmácsolta a mentők kérdéseit, s a székben ülő nő válaszait.

- Hogy hívják? – továbbította az őr a mentős telefonos kérdését. A nő megmondta, az őr pedig hangoztatta a telefonba.

­- Hány éves? stb.

- Át is adom – szólt az őr, hiszen, ha így áll a dolog, a beteg és a mentős tud közvetlenül is beszélni egymással. Már nyújtotta is a készüléket az ülő hölgynek. 

- Hanna  – szólt az őr az egyik kereskedőhöz. - Azt mondták a mentősök, hogy valahová le kellene fektetni. A biztonsági őrnek volt egy kérdésbe burkolt javaslata is: az öltözőben a padra lehet?

- Oda lehet – hagyta jóvá a boltos.

A biztonsági ember az irodai görgőszékkel a nőt az öltözőbe tolta.

Az áruház parkolójába megérkezett a mentőgépkocsi. Nem akármilyen ám...! Vadonatúj Mercedes, sárga színű. (Még mondja valaki, hogy az egészségügynek nem megy jól, meg hogy szegénység van...) Egy fiatalember szállt ki belőle, s az áruházba ment. 

Vártam egy ideig, mert előbújt belőlem az újságíró, hogy le ne maradjak valamilyen szenzációról. Néhány perc múlva a korábban székben ülő hölgy a mentőssel vidám arccal jött ki az épületből. A saját lábán. Nem volt szükség se hordágyra, se tolószékre. Támogatni se kellett. A mentőssel beült a gépkocsiba. De az autó nem indult el. Minden bizonnyal a beteg állapotát vizsgálták. A nő hamarosan kiszállt és a tömött szatyraival kezében lendületes léptekkel elindult útjára.

Gondolom a vérnyomása, szívhangja rendben találtatott, a tudatát se veszítette el; tisztán, értelmesen és azonnal válaszolt a feltett kérdésekre. Közösen úgy dönthettek, nincs szükség a kórházba szállítására. Kánikula van, s gyorsan múló rosszullétről lehetett szó!

Mindebből mi a tanulság? Szerintem az, hogy az emberek részéről volt szolidaritás, segíteni akarás és segítség. A történet hepienddel zárult.

Ezek után merészelje nekem valaki azt mondani, hogy a magyar emberek nem jók, továbbá ez az ország nem működik nemcsak kielégítően, hanem tökéletesen.

                 Cselényi György