2015. augusztus 28., péntek

Ne gatyázzunk...!

Miért menekülnek Eritreából?


Cselényi Gy. megjegyzése: Szerintem senki nem gondolja, hogy a menekülők százezrei minden okot és alapot nélkülözően indulnak útnak. De akkor a nagyhatalmaknak, meg az arra felhatalmazott szervezeteknek ezeken a helyeken kellene rendet teremteniük. Vagy ahhoz hozzásegíteni olyan embereket, akik a népük vezetésére alkalmasak és nem a kínázására, meg az irtására.
Tudom, könnyű ezt mondani, meg leírni, de nehéz megvalósítani. Viszont nem lehet ettől eltekinteni, s úgy vélem, kellő összefogással a világon mindenütt elfogadható életkörülmények alakíthatók ki.
Semmilyen körülmények között és mellett nem fogadható el, és nem szabad belenyugodni abba, hogy Európát menekültek millió szállják meg.   

xxx

...dönthetnek a büntető törvénykönyv szigorításáról, ennek részeként új tényállásokat vezetnek be a tiltott határátlépés vagy a határzár megrongálása kapcsán, jelentősen szigorítják az embercsempészekre kiróható büntetési tételeket, kiegészítik a kiutasítás szabályait és módosítják a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéseket az embercsempészeket illetően. A kormány kezdeményezi a büntetőeljárási törvény módosítását is, hogy a bevándorlással összefüggő cselekmények elkövetőivel szemben minél gyorsabban le lehessen folytatni a bírósági eljárást – mondta Lázár János.


Cselényi Gy. megjegyzése: Oké, minél gyorsabban, ne gatyázzunk...!

xx

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter Magyarországot és Dániát bírálva arról beszélt, hogy egyre több ország fogja a saját útját járni – kerítésépítéssel és a határok lezárásával –, ha az Európai Unió nem lesz képes gyorsan közös megoldást találni a problémára.


Cselényi Gy. megjegyzése: Ne bíráljon bennünket tisztelt külügyminiszter úr! Mit tegyen Dánia és Magyarország, ha azt látja, tapasztalja, hogy nincs kire és nincs mire várnia, mert menekültek millió lépik át inváziószerűen határait. Ilyen körülmények között minden nép igyekszik saját maga megoldani súlyos problémát, ami teljesen természetesnek tekinthető.

xxx

Becslések szerint a németországi menedékkérők 40 százaléka a poszttraumás stressz szindróma nevű szorongásos zavartól szenved a hazájában vagy menekülés közben átélt megrázkódtatások miatt, de csupán körülbelül 5 százalékuk részesül pszichoterápiás kezelésben.
Cselényi Gy. megjegyzése: Nem akarok gúnyolódni, de mindjárt sírva fakadok! Remélem, az Európa Parlament legközelebbi ülésén nem arról fognak dönteni, hogy a migránsokat a vissza-, ki-, illetve hazatolonculásuk előtt részesítsük pszichoterápiás kezelésben.  Gyanítom a menekültek nagy része eltekintene az azon való részvételtől.
xx
Szakmai és más fórumokon nemegyszer elhangzott, hogy a NAV munkatársainak fellépése olykor aránytalan, a hivatalnokok sokszor már a legelején adócsalóként kezelik a vizsgálat alanyait.


Cselényi Gy. megjegyzése: Hát, igen, az emberek nagy része úgy tekint az adóhivatal munkatársaira, mint a hóhérokra. Néhány alkalommal egy piacon a saját magam készítette képzőművészeti termékeket akartam árulni, és általam soha nem látott pánik tört ki, amikor futótűzként jött a jelzés, hogy adóellenőrök érkeztek. Egy kereskedő azt mondta, a másik standon cipőket áruló kollégájának, hagyd, ne kapkodj, „szarjál bele, ha akarnak úgy is belekötnek valamibe.”
Bizony az efféle szemlélet, közvélekedés nem kedvez a vállalkozások indulásának, fennmaradásának. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy hunyjanak szemet a csalások felett, de nem ártana, sőt sokat használna a magyar gazdaságnak, ha az adóhatóság kicsit polgár- és vállalkozásbarátabb magatartást tanúsítana, s mindenkiben nem bebörtönzendő, anyagilag agyonnyomorítandó személyt látna. Úgy vélem, sok ember azért nem mert vállalkozni semmire, még akkor se, ha ahhoz minden tehetsége, adottsága meglenne, mert fél attól, hogy a hatóságok ártatlanul is kicsinálják.

xxx

Stratégiát vált Putyin a Közel-Keleten. Moszkva hagyományos közel-keleti szövetségesei mellett új partnerek irányába kezdett közeledni az utóbbi időszakban. Az orosz politikában történt változásnak, a gazdasági érdekeken kívül, elsősorban geostratégiai céljai vannak.


Cselényi Gy. megjegyzése: Putyin lehet valakinek elengedi, s van akinek pedig megfogja a kezét. Akinek barátilag fogja meg, az is vigyázzon. Egyszer a tévében láttam, hogy kezet fogott egy magas rangú NATO tábornokkal, s híres cselgáncsozó Putyin valószínűleg úgy megszoríthatta az illető kezét, hogy az a mancsát vagy 10 másodpercig rázta a fájdalom miatti kínjában.   
   
xxx

Szégyelljék magukat az európaiak! – Ezt az álláspontot képviseli Juncker az emberek nagy többségének a menekültekhez való viszonyulása miatt.

Cselényi Gy. megjegyzése: Nem szégyelljük magunkat, Juncker úr! Szégyellnivalója önnek van, mert szégyenletes módon képviseli az európai polgárok érdekét a szóban forgó ügyben.

xxx

Lovas István:  A nyugati sajtó helyzete egyre siralmasabb, és lassan már valóban rab médiáról beszélhetünk. 

Cselényi Gy. megjegyzése: Remélem, nálunk jobb a helyzet...
A Fidesz szigorítással próbál rendet tenni menekültek ügyében.


Cselényi Gy. megjegyzése: Más módon is lehetséges? Ésszerű javaslatokat tessenek tenni!

xxx

Fegyveres katonákat küld a határra a Fidesz, és zárt táborokat épít.
A kormány válsághelyzetet akar elrendelni a déli határnál a migránshullám miatt. Itt a hadsereget is bevetnék: a katonák bárkivel szemben felléphetnek, ha védeniük kell a határt és a kerítést, és fegyvert, illetve "kényszerítő eszközöket" is használhatnak. A rendőrök bárkinek a házába bemehetnek, ha azt feltételezik, hogy ott menekültek húzzák meg magukat. A határ közelében a kormány olyan táborokat építene, melyeket csakis Szerbia felé lehet elhagyni, belföld felé már nem.


Cselényi Gy. megjegyzése: Ez kell! Végre és hála Istennek!

xxx

„A magyar kormány részéről olyan közvetlen nexust próbálnak fenntartani a német közélet, üzleti-befektetői szféra, illetve a média fontos szereplőivel, ami a torzított-mesterséges valóságban, azaz a magyar kormányt befeketítő német médiában soha nem fog megjelenni” – mondta munkatársunknak egy kormányközeli prominens.


Cselényi Gy. megjegyzése: Ha ez történt, jól és nagyon helyesen tették! Valamit cselekedni kell a hazánkkal teljesen ellenséges média tevékenységének és hatásának ellensúlyozása érdekében.

xxxx

Szanyi Ismét vádaskodik: szerinte Orbán a felelős a hetvenegy menekült haláláért.

Ha ezeknek az embereknek nem kellett volna a magyarok elől is menekülni, akkor még élnének!” – mondta.

Cselényi Gy. megjegyzése: Az ilyen és az efféle nyilatkozat hiteles tükörképe az MSZP siralmas helyzetének, kétségbeejtő erkölcsi állapotának. Nem is érdemes rá szót vesztegetni.



2015. augusztus 27., csütörtök

Bankok, menekültek, NATO, egészségügy, albérlet, Schengen

Minden követ megmozgatnak a lengyelországi bankok, hogy a parlament ne fogadja el azt a törvénytervezetet, amely arra kötelezné a pénzintézeteket, hogy 90 százalékban viseljék a devizahitelek konverziójának költségeit. Időközben Horvátországban is a frankhitelesek problémájára keres megoldást a kormány, a hírek szerint Zágráb nem kunára, hanem euróra váltaná át a tartozásokat.


Cselényi Gy. megjegyzése: Úgy látszik, a lakosság más országokban is eladósodott. Nem alszik bennem a kisördög! Lehet, tévedek, de úgy vélem, a háttérben nemcsak a pénzpiacok spontán, kiszámíthatatlan folyamatai, hanem bizonyos körök valamiféle sanda gazdasági és politikai szándékai is meghúzódhatnak.

xxx

A fokozódó menekülthullám miatt egyre több ország fejezi ki kétségeit a schengeni övezettel kapcsolatban. Most a csehek vetették fel a határok visszaállításának kérdését, de több nemzet is támogatná az EU kudarcának számító intézkedést. A NATO-segítség igénye is felvetődött.
A schengeni övezet összeomlása már három évvel ezelőtt is felvetődött.  A határellenőrzések kérdése egyébként nagy kihívás elé állítja Jean-Claude Junckert is. A schengeni egyezményt az egyik legnagyobb, meg nem másítható eredménynek titulálta. Attól tartanak, hogy az átalakítása vagy megszüntetése az EU kudarcát jelentené, és lavinát indítana el. 


Cselényi Gy. megjegyzése:Lenin elvtársnak számos bölcs mondást tulajdonítanak. Az egyik állítólag az volt, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. Azt hiszem, ezzel nem lehet vitánk!

xxx

Felmentését kérte Zombor Gábor egészségügyi államtitkár.


Cselényi Gy. megjegyzése: Az ellenzéki pártok rögtön reagáltak a hírre. Az MSZP szerint a kormány egészségpolitikája megbukott. (Szerintem az MSZP-kormányok idején se menetelt, vagy egzisztált jobban.) A pártok valós problémákat emlegetnek, amelyek évtizedek óta megvannak, de a megoldásukhoz hosszú évek és nagyon sikeres gazdaság szükséges. Az egyik párt szóba hozza a hálapénz kérdését. Ennek gyökerei nagyon mélyek és szerteágazók, véleményem szerint megszüntethetetlen. Ahhoz más emberekre, más társadalomra, más kultúrára, más erkölcsre, más etikára és más szokásrendre lenne szükség. Mindebben valamennyi félnek bőven van tennivalója. De tudjuk, egy országot és egy népet nem lehet leváltani. A szokásrend megváltoztatásához pedig talán évszázadok sem elegendők. A pártok az egészségügyi dolgozók bérének emeléséről is beszélnek, de a felvetésük megragad a demagógia szintjén, az általánosságokon kívül használható ötlettel egyik párt se rukkolt elő.  

xxx

Az LMP törvénnyel állítaná meg az albérleti díjak emelkedését.
Lakhatási válság alakult ki.


Cselényi Gy. megjegyzése: Megértem a LMP-t, de szerintem az ötlet első fele nemigen valósítható meg. Egyrészt azért, mert az üzlet, az alku a felek között sutyiban köttetik meg, továbbá e téren is működik a piacgazdaság. A törvény a fiatalok köréből bizonyosan vinne valamennyi szavazót az LMP-nek, de csak addig, ameddig ezeknek az embereknek is nem lesz kiadható ingatlanjuk.    
A lakásukat titokban kiadók lebuktatása érdekében bizonyosan részben visszahozható, visszaállítható lenne a besúgók országa, de ilyet több évtizeddel a rendszerváltás után ne akarjunk. Viszont a szociális és közösségi bérlakásprogram indítását meg kellene fontolni.  



2015. augusztus 26., szerda

Segítés és világbotrány

Pokróccal is legyőzik a kormány kerítését a menekültek.


Cselényi Gy. megjegyzése: Bizonyos erők és sajtóorgánumok mindent elkövetnek, hogy lejárassák a kormány kerítésépítési akcióját. Persze, hogy így-úgy-amúgy át lehet rajta hatolni, hiszen nem képez leküzdhetetlen akadályt. De valami mégiscsak lassítja, sőt útját állja a migránsok áradatának, a semminél több, s ezt is értékelnünk kell. De vannak, akik erre képtelenek. Ez csúnya dolog. 

xxx

A kormány nem figyelt a németekre, akik bejelentették a szírek befogadását.


Cselényi Gy. megjegyzése: Miért figyelt volna fel arra a kormány, hogy a németek bejelentették a szírek befogadását. Arra felfigyelni kötelességünk lenne? Ki írja elő és milyen alapon? Nem a mi ügyünk és semmi közünk hozzá. Miért lennék, mi kötelesek, ugyanezt csinálni, amit a német kormány. Sose állítottuk, hogy fel akarnánk csapni utánozó majomnak. Hazánk független ország legalábbis elvileg. Élnünk kell vele, méghozzá bátran.  

xxxx

"Segítsetek!" - skandálják a menekültek a BBC által közzé tett videón, amelyet Röszkénél vettek fel.

Cselényi Gy. megjegyzése: Jajaj, ez bizony világbotrány!
Segítsetek! Ezt mi, magyarok és ordítatnánk a BBC által közzétett videón. Hogy segítsenek bennünket megmenekülni a migránsok tízezreinek egyre fenyegetőbb áradatától.


2015. augusztus 23., vasárnap

A kvótájukkal együtt menjenek a fenébe!

Mindenhol a szélsőjobbot erősíti a bevándorlási válság.


Cselényi Gy. megjegyzése: Várhatóan sok helyen kibillentik a hatalomból és felállítják a bársonyszékekből a kulturális katyvaszt és ezzel együtt a társadalmi békétlenséget és felfordulást kedvelő politikusokat. A jövőben talán egyre kisebb lesz az esélyük a zavarosban való halászással hatalmon maradni.

xxx

A francia és a német belügyminiszter szerint a biztonságos országok uniós támogatásakor feltételül kellene szabni, hogy visszafogadják a tőlük származó menedékkérőket, akiket az európai országok visszautasítanak.

Cselényi Gy. megjegyzése: Ez jó ötlet!

xx

Merkel abban bízik, hogy Hollande-dal közösen sikerül megtörni a kelet-közép-európai uniós tagállamok ellenállását a menekültügyi kvótarendszerrel szemben.


Cselényi Gy. megjegyzése: Semmiféle megtörésben ne bízzanak, s a kvótájukkal együtt menjenek a fenébe!


2015. augusztus 20., csütörtök

Török helyzet, FR-GB-együttműködés

Lövöldözés volt Isztambulban egy idegenforgalmi látványosságnál.


Katonákra támadtak a kurd lázadók Törökországban, sokan meghaltak.


A török energiaügyi miniszter elítélte a kurd lázadók szabotázsakcióit.


Visszaadja kormányalakítási megbízatását a török miniszterelnök.


Cselényi Gy. megjegyzése: Mi a fene zajlik Törökországban? Pedig az utóbbi időben tekintettel a jelentős gazdasági növekedésre, sokan török gazdasági csodáról beszéltek. Hazánk is nagy reményeket fűzött és fűz a Törökországgal folytatott gazdasági és egyéb együttműködéshez. 
A tervek szerint a Török Áramlat nevű, Oroszországból induló, s Közép-Európa gázellátásában fontos szerepet játszó gázvezetékről is sok szó esett mostanában. S íme, mindez veszélybe kerül(?), mert Törökországból nyugtalanító politikai, mi több, erőszakos eseményekről érkeznek hírek. Vagy a mai világban már semmi se biztos, mert minden pillanatok alatt megváltozhat, netán a visszájára is fordulhat? Nem tudom, ki hogyan van vele, de mindez számomra kissé ijesztő.

xxx

Szerdán kiszivárgott információk szerint Franciaország és Anglia humanitárius erőfeszítéseinek fokozásáról is megállapodott. Ezek szerint még több segélyt küldenek Afrika és a Közel-Kelet egyes országaiba, így akarják elejét venni annak, hogy még többen útra keljenek Európa felé.


Cselényi Gy. megjegyzése:  No, ez az efféle intézkedéseket kellene kellően kiszélesíteni, összehangolni és intenzívebbé tenni. Ha ez megvalósulna, akkor azt már igazi közös európai fellépésnek és politikának lehetne nevezni. És abban is együttműködni, hogy invázió- és megszállásszerűen senki ember fiai meg se közelíthessék Európát. A lélekvesztőiket pedig szépen, humánusan, emberbaráti módon, de visszaúsztatni oda, ahonnan útnak indultak, természetesen az utasaival együtt.  Ha mindez megvalósulna, akkor lehetne beszélni egy normális, adott esetben védekezni is képes Európáról. Egyébként csak egy önmagával vívódó, szenvedő, önmarcangoló, bénult, cselekedni képtelen közösség benyomását keltjük.  


2015. augusztus 19., szerda

Határvadászok, Szíria, menekültek, dohányosok

Határvadászokkal lépnek fel az erőszakos migránsok ellen.


Cselényi Gy. megjegyzése: Muszáj kitalálni és tenni valamit, nehogy az illegális bevándorlás folytatásához elegendő legyen néhány, a NATO-drót elvágásához szükséges eszköz használata, s megint ott tartsunk, ahol a part szakad. Meg arra is lehet számítani, hogy egy idő után a migránsok egy része nemigen tűri békésen a terelgetését, valamint az általa nem kíván célhoz történő kocsikáztatását, meg a regisztrálást, stb.

xx

Szalai Máté szerint ahhoz, hogy a menekülthullámot megállítsák, Szíriában kell rendet tenni; a válság négyéves története alatt több mint 250 ezer ember halt meg, több mint 12 millió hagyta el otthonát. Ugyanakkor a Nyugat nem tud mit csinálni, annyira töredezett a hatalom Szíriában, hogy nem tudnak kijelölni valakit, aki majd a nyugati értékeknek megfelelően fogja kormányozni az országot - mondta.

Cselényi Gy. megjegyzése:  A fent leírtak minden bizonnyal tények, megfelelnek a valóságnak. De ez még nem ok arra, hogy tudomásul vegyük Európa idegenek, bevándorlók általi és inváziószerű megszállását. Ha nem tehetünk mást, akkor meg kell elégednünk azzal, hogy intézzék a maguk demokráciáját úgy, ahogyan gondolják, tanácsot meg segítséget kaphatnak az országuk normális működésének kialakításához, de helyettük az életüket nem élhetjük le. Az nem megoldás, azt nem fogadhatjuk el, hogy egyszerűen letapossanak, tönkretegyenek bennünket, mert ők nem képesek emberi módon élhető országot létrehozni.

xxx

Kétszáz új munkahelyet hoz létre a BAT Pécsen

A dohánygyár eddig 54 milliárdot költött beruházásra



Cselényi Gy. megjegyzése:  Úgy látszik, a dohányzás olyan, mint az emberi bűn, örök és kiirthatatlan. A jelek szerint a füst varázsa és a szívásának-fújásának szenvedélye mérsékelhetetlen, tovább a cigarettázók köre állandóan újra termelődik, sőt az is lehet, hogy megállíthatatlanul növekszik. Mondjuk, én személy szerint vagy 40 éve nem gyújtottam rá, s nem is tervezem ennek megváltoztatását. De nem átkozom és nem üldözöm a dohányzókat. 

2015. augusztus 16., vasárnap

Bolgár gázmezők

Tavasszal kezdődik a földgázmezők feltárása a bolgár partoknál. A becslések szerint terjedelmes készletek állnak rendelkezésre

- See more at: 

Cselényi Gy. megjegyzése: Úgy vélem, bár lehet, tévedek, hogy a bolgárok talán ezért „fúrták”, hiúsították meg a Déli Áramlat nevű orosz gázvezeték megépítését. Vajon mit lép az ilyen hírekre az orosz energia- és egyéb politika? Szerintem Bulgáriánál a majdan és esetleg kitermelt gáz nem lesz olcsóbb, mint amit Oroszországtól kaptak volna, sőt... Úgy gondolom, az oroszoknak minden lehetőségük rendelkezésre áll ahhoz, hogy a tőlük vásárolt gáznak Európában, de talán a világon másutt se legyen alternatívája.  

xx
Nálunk még mindig nemzeti sport a panaszkodás...



Cselényi Gy. megjegyzése: A panaszkodás nemzeti sportját egyre kevesebb embernek kellene űznie. 

2015. augusztus 11., kedd

Nézzük csak, mi a helyzet?

Mintegy ezerháromszáz-milliárd forint juthat a következő öt évben a vidék fejlesztésére. Az Európai Bizottság ugyanis tegnap hivatalosan is zöld utat adott Magyarország vidékfejlesztési programjának. A források több mint negyven százalékát tervezik beruházásokra fordítani, leginkább olyan munkaigényes agrárágazatokban, mint a zöldség- és gyümölcstermesztés, a kertészet vagy az élelmiszer-feldolgozás.


Cselényi Gy. megjegyzése: Igen, a zöldség- és gyümölcstermesztést, a kertészetet, illetve az élelmiszer-feldolgozást fejleszteni, felfuttatni, nem rossz ötlet. Csak a termékek értékesítéséhez piacra is szükség van, amelynek pillanatnyilag az embargózás nem válik előnyére, de egyszer csak vége lesz annak is.

xx

A görög ortodox egyházakra is lesújtott a gazdasági válság. „Hittünk a bankokban. Folyamatosan befektettünk, majd végül összeomlottak” – mondta az érsek.


Cselényi Gy. megjegyzése: Az ima nem mindig ott és úgy hat, hasznosul, ahol és ahogyan szeretnénk.

xxx
Még a nemrég felújított, illetve épített kórházakban sem klimatizált minden kórterem.


Cselényi Gy. megjegyzése: A kórházak állítólag így is piszkosul el vannak adósodva. Ha a kórtermek klimatizáltak lennének, akkor talán még ágyra, meg lepedőre se jutna elegendő pénz. 

xx

Idézetek Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökének cikkből: „Sajnos azt kell tapasztalni, hogy az uniós politika egyre inkább nem a tagállamok, hanem az atlanti érdekek kiszolgálója. Alapvetően tehát arról lehet szó, hogy az amerikaiak el akarják lehetetleníteni Oroszország európai energiaexportját, tartósítani szeretnék, hogy Oroszország legfeljebb Ukrajnán keresztüli vezetéken exportálhasson földgázt Magyarország, Ausztria, Olaszország térségébe. Vagyis a gázfegyver továbbra is töltve maradjon.
Amerika biztonságpolitikai nyomással arra is rászoríthatja Európát, hogy preferálja a drágább cseppfolyósított földgázt az olcsóbb csővezetéki (jellemzően orosz eredetű) gázzal szemben.
Az energiahordozók beszerzésének diverzifikációja azt jelenti, hogy Németország ismét külön megállapodásban biztosítja saját ellátását. Az atlanti szabad kereskedelmi megállapodás támogatásával pedig egyengeti az USA geopolitikai stratégiáját, amelynek célja Oroszország gyengítése mellett a kelet-közép-európai országok energetikai függőségének konzerválása. Ennek fő eszköze a de­stabilizált ukrajnai helyzet tartósítása, amelyből elsősorban Amerika profitál.
Ezt segíti elő a V4-ek együttműködésének – az ukrán válság kapcsán – megvalósított sikeres gyengítése is. Miközben ezeknek az országoknak kötelező az Oroszországgal szembeni szankciók alkalmazása, a németek és az amerikaiak nemcsak kereskednek, de gazdasági stratégiai megállapodásokat is kötnek Oroszországgal. Az uniós szolidaritás szólama ezek szerint nem más, mint az erősebb tagállamok – uniós köntösbe öltöztetett önérdek-érvényesítése.”


Cselényi Gy. megjegyzése: Hát, ez szép, az Istenfáját, neki..., s mondom, és köpnék egyet, ha a tarlón volnék. S még vannak, akik csodálkoznak azon, hogy a világ nagy része Putyinnak drukkol.
Még egy idézet a cikkből: „Ismételt cserbenhagyásunkban számunkra reménykeltő, hogy az oroszokkal kialakult energetikai együttműködés jótékonyan hat a gázellátásunkra is. Mindennek figyelembevételével kell értékelni és támogatni a kormány reális energiapolitikáját, amelynek a geopolitikai ütközőzónában a nemzeti érdek áll a középpontjában. „
Cselényi Gy. megjegyzése: Így van, ebben a helyzetben a nemzeti érdeken kívül semmi másra nem szabad tekintettel lennünk. A parancsolóink és ezt az elvet és gyakorlatot követik.

xxx

Számít az idősekre a Mercedes. A vállalat 2013-ban indította a Daimler Senior Expert nevű programot, amellyel a volt munkatársak évtizedes tapasztalatát, szakértelmét igyekeznek kamatoztatni. Azóta mind többen térnek vissza a céghez, tavaly már 390 nyugdíjas szakértő vett részt a programban, és azóta is folyamatosan emelkedik a számuk.
Egy másik stuttgarti központú globális vállalat, a Bosch is indított hasonló programot.


Cselényi Gy. megjegyzése: Ebből is látszik, hogy a németek ésszel dolgoznak. Nem mondják az ötven év feletti embereknek, hogy menjen tata, s inkább vigyázzon az unokákra, mint Magyarországon.

xxx

A tőlünk nyugatabbra lévő országok egymás után hozzák a saját piacukat védő intézkedéseket. Igyekeznek kizárni a kelet-európai országokból érkező vállalkozásokat. Ezt nem nézhetjük ölbe tett kézzel, nekünk is gyorsan kell tudnunk reagálni, hogy a versenyképességünk megmaradjon.


Cselényi Gy. megjegyzése: A kölcsönkenyér egyébként is visszajár...

xxx

Magyar cég a szerb privatizációban. Magyar állami közbejárással, államközi megegyezéssel privatizálna egy magyar agrárvállalat egy csődbe jutott vajdasági magyar céget.


Cselényi Gy. megjegyzése: Ha ez minden magyarnak jó, akkor rajta...


2015. augusztus 10., hétfő

A jüan globális valuta lesz?

Dollár helyett rubellel fizetnek. Szujfenho kínai város, ahol dollár helyett rubellel fizetnek. A kínai jegybank szerint a határ menti településen annak eredményeként válhatott a rubel is fizetőeszközként, hogy jelentősen nőtt a kétoldalú kereskedelem, amelynek az elszámolása rubelben és jüanban történik a korábbi dollár helyett". A múlt év közepén az orosz-kínai kereskedelemben csaknem 75 százalékát számolták el dollárban. Tavaly októberben pedig már meg is állapodtak egy 24 milliárd dolláros devizacsere-ügyletről. Ennek előnye Moszkva számára az volt, hogy stabil jüanra válthatta a nyugati szankciók és a nyersolaj áresése miatt megroggyant rubeljét, Kína pedig ezzel újabb lépést tett a felé, hogy globális devizává erősítse a jüant.


xxx

Megalakult a Rizling Generáció Egyesület, amelyet huszonkét balatonfüred-csopaki borvidéki fiatal borász a tagja. Terveik közt szerepel egy közös bort elkészítve megcsinálni az ország első olyan borát, amely mögött 20-30 borászat olaszrizlingje van.


Cselényi Gy. megjegyzése: Így kell, össze kell fogni... Ha bejön az igazi üzlet, akkor az igények kielégítéséhez nagy mennyiségű borra van szükség, amelyet a borászok csak kellő összefogással lesznek képesek produkálni.


2015. augusztus 9., vasárnap

Vasárnapi lap- és hírmustra...

Kövér László szerint a baloldal a 20. század eleje óta nemzetgyűlöletből táplálkozik. Ebben pedig egyre kevesebb a magyar specifikum, az egész európai baloldal nemzet- és kereszténygyűlölő. Ugyanakkor a kezdetektől bevándorláspárt is, aminek magyarázata, hogy a lassan elkopó eredeti bázisuk pótlását látják a betelepülőkben.


xxx

Nagymértékű államosítást tartana szükségesnek a brit gazdaságban a Munkáspárt élére legesélyesebb politikus.


Cselényi Gy. megjegyzése: A piac és a piacgazdaság mindenhatóságában bízók szerte a világban nagyot csalódtak. Van, ráadásul eléggé sok minden, amit nem lehet pusztán a piac szereplőire bízni, mert akkor könnyen rosszul sülhetnek el a dolgok.  Igenis, vannak olyan dolgok és szektorok, amikor az államnak, a közösségnek közbe kell avatkoznia. Ez a helyzet, s mondjanak bármit a szabad verseny prófétái.

xxx

A brit kormány figyelmeztette a BBC-t, hogy legyen elfogulatlan a szigetország európai uniós tagságáról szóló népszavazás kérdésében, szerinte ugyanis a közszolgálati médiatársaság túlságosan is EU-párti, és ez befolyással lehet a referendumra, amelyet legkésőbb 2017-ig, de minden bizonnyal már jövőre megtartanak.

Cselényi Gy. megjegyzése: A jelek szerint erősen megkopott a BBC pártatlanságába vetett hit, a brit közszolgálati médiatársaság etalonnak számító mivolta.

xxx

A schengeni egyezmény nem rögzíti a határok megvédésének módját, elegendő forrás sem áll rendelkezésre a megnövekedett migrációs nyomás kezelésére, és nem szankcionálja kellően a határok illegális átlépését.


Cselényi Gy. megjegyzése: Ha így áll a helyzet, akkor felmerül a kérdés, hogy kik, a jogi kérdésekben teljesen amatőr, vagy felelőtlen személyek dolgozták ki az egyezményt? Ezek után az EU milyen alapon próbál beleszólni például a tagállamok belügyeibe, ha a földrész sorsát meghatározó legalapvetőbb védelmi kérdések sincsenek kellőképpen tisztázva?

xxx

Cameron brit miniszterelnök kijelentette, hogy a Calais-nál kialakult elviselhetetlen helyzetre tekintettel Anglia újabb kerítést épít, hogy visszatartsa a migránsokat.
Gyurcsány ez ügyben miért kussol és lapít, mint szar a gazban? Miért nem ír levelet az EU bizottságának Cameron „Európa-ellenes” politikája miatt? Cameron azt is bejelentette, hogy ezentúl súlyos büntetést kapnak azok, akik illegális, papír nélkül érkező bevándorlóknak szállást adnak. Micsoda elviselhetetlen beavatkozás ez a szent piaci viszonyokba és a magántulajdon szentségébe! Hol marad a gyurcsányi levél? Lassan minden európai állam- és kormányfő megnyilvánult kerítésügyben, és lassan mindenki kifejtette: megérti a magyar kormány erőfeszítéseit. Ideje hát, Gyurcsány, meg a Vadai meg a Gréczy szembeszálljon egész Európával az „európai értékekért”!

Cselényi Gy. megjegyzése: Érdekes és fontos kérdések, felvetések!

xxx

Hazánk GMO-mentességére jelenleg a legnagyobb veszélyt az uniónak az Egyesült Államokkal a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről (TTIP) folytatott tárgyalása jelenti, és joggal tarthatunk attól, hogy a készülő egyezmény szabályai felülírják (a GMO-mentesség tekintetében is) a hazai jogrendet. A tárgyalásokon hazánkat képviselő államtitkár szerint Magyarország GMO-mentességének megőrzése a tárgyalásokon a „vörös vonal”, vagyis ennek biztosítása nélkül a magyar fél az esetleges egyezményt nem fogja aláírni.
Azt már csak remélni merjük, hogy az elhatározáson túl a magyar félnek a megvalósításához a kellő érdekérvényesítő képessége is biztosítva lesz.


Cselényi Gy. megjegyzése:  Mindenki ezt reméli...

xxx

A hazai „baloldal” nem baloldal, hanem liberális, liberális és liberális. Szélsőségesen. - See more at: 

xxxx

Már ezrek érkeztek a Hajógyári szigetre.

Cselényi Gy. megjegyzése:  A Sziget Fesztivál sokak szerint maga a botrány és skandalum volt és lesz. De minden évben ezrek, tízezrek zarándokolnak oda a világ minden tájáról. Igaza volt, Hofi Gézának, amikor azt énekelte: „...Kell egy kis áramszünet, Időnként mindenkinek, És aztán megint mehet. Minden tovább...”.

xxx

Az Európai Unióval meglévő problémák ellenére Oroszország és Magyarország kapcsolatai továbbra is jók – mondta Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök Kazanyban, ahol találkozott Orbán Viktorral

Cselényi Gy. megjegyzése: Ez jó hír!


2015. augusztus 4., kedd

Mi a csízió?

Erős számokat várnak a Moltól az elemzők.


Cselényi Gy. megjegyzése: Végre van egy olyan multi, jelentős és sikeres cég, amelyet nagyjából magyarnak tudhatunk. Rajta gyerekek, akinek van, esélye, lehetősége, húzzon bele. És akkor valóban igaza lesz gróf Széchenyi Istvánnak, akinek a Hitel (1830) c. könyvének végső sora így szól:, „Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretem hinni: - lesz!”
Szerintem minden magyar azt mondja: Úgy legyen....!
xxxx

Akadozik a gabona értékesítése.

Cselényi Gy. megjegyzése: A mezőgazdászok, s velük együtt a nép sose örülhet? Valami mindig közbe jön, remélem, emberi, kereskedelmi, piaci manipuláció nem játszik szerepet.  

xxx

Történelmi csúcson az orosz gázexport
Az európai vásárlók kihasználták a csökkenő árakat.


Cselényi Gy. megjegyzése: Szerintem az oroszoknál nincs megbízhatóbb gázexportőr sem Európában, sem a világon. Őket leváltani, mással felcserélni szerintem meddő és fölösleges erőlködés.  

xxx

Koncertrésztvevőkre lőttek az Egyesült Államokban.



Cselényi Gy. megjegyzése: Ember-, világ- és/vagy zenegyűlölet – őrült és tragikus kimenettel. Azon gondolkoztam, mennyire tele lehet valakinek a hócipője mindennel, ha vaktában lövöldözik. 

2015. augusztus 2., vasárnap

Tőkekontroll, pálinka, kurdok, kémek, bevándorlók, drog

Külföldön cselezik ki a tőkekontrollt a görögök.


Cselényi Gy. megjegyzése: Úgy látszik, az Internet, a nemzetközi kapcsolatok és pénz elektronikus utalásának világában semmi se lehetetlen. A hivatalos hatalom helyzete hasonlít ahhoz, amikor gyerekkorunkban azzal játszottunk, hogy tükörrel egy napfénynyalábot árnyékos falra vetítettünk, s a társunknak a fényes pontot meg kellett fognia. De akárhová ugrott, s tenyerelt szegény, a fénynyaláb mindig máshová került, ha a tükröt megmozdítottuk.

xxx

Tuzséron szoba kiadó a pálinkafőzőben. Egyedülálló beruházás valósult meg Szabolcsban: ötvenmillió forintnyi uniós és hazai támogatással szálláshelyeket alakított ki tuzséri pálinkafőző telephelyén a Gyümölcspárlat Bt.

Cselényi Gy. megjegyzése: Nem rossz ötlet. Orvosi ellenőrzés mellett valamiféle zsíroldó, méregtelenítő és értágító központot kellene kialakítani, ami persze valakik esetében átmenti feszültségmentesítő, feledtető és butítóhely és lehetne.   

xxx

Kurd lázadók öngyilkos támadása egy katonai őrs ellen Törökországban.

Cselényi Gy. megjegyzése: Állítólag a kurdok önálló államot szeretnének létrehozni. Mivel Törökország területén több millió kurd él, s a vele határos területeken szintén, ezért, a probléma, az ellentét igen komoly, s a törökök nagy gondban vannak. Bonyolítja a helyzetet, hogy Törökország a NATO oszlopos tagja. Ha háborús helyzetbe kerül, mit szóljon ehhez a NATO? Nem könnyen megoldható feladvány, rejtvény.  

xxx

Az Egyesült Államok Japán után is kémkedett.


Cselényi Gy. megjegyzése: Szerintem rövidebb lesz az a lista, akik után nem kémkedtek. Vagy nem is lesz ilyen lista. De az is lehet, hogy mindenki mindenki után kémkedett, vagy kémkedik, csak a dolognak a pénz és az apparátus szab komoly korlátokat. De minden ország minden országgal kapcsolatban szinte mindenre kíváncsi – ez nem változik, vagyis az állandó marad.

xx

Csehország: magyar kamiont tartóztattak fel.



Cselényi Gy. megjegyzése: Lassan az illegális bevándorlók ellen ugyanolyan felhajtást kell csinálni, mint a kábítószer-kereskedők ellen. De remélem a határokat törvénytelenül átlépőkkel szembeni fellépés sokkal eredményesebb lesz, mint a drogszállítókkal szembeni harc. Már csak azért is, mert a kábítószerekhez sokan szeretnének hozzájutni (sajnos), míg az őslakosok a bevándorlókra nemigen tartanak igényt nagy számban.