2016. január 31., vasárnap
2016. január 30., szombat
Az európai országok a németektől migránsügyben nem kérnek se tanácsot, se bábáskodást!
Merkel leszögezte,
hogy a hazájukban folyó háború végével a menekülteknek vissza kell térniük oda.
Azt is megjegyezte, hogy a tavaly Németországba érkezett menekültek többsége csak
átmeneti védelemben részesül, azaz nem kapott teljes menekültstátust.
A német kancellár hangsúlyozta, hogy az EU külső határainak
védelmét biztonsági okokból meg kell erősíteni. Megjegyezte továbbá: megérti,
hogy a keleti tagállamok nem tudnak akkora terheket viselni, mint Németország,
de amikor egy uniós ország nem hajlandó muszlimokat befogadni, azzal a közös
európai uniós értékek ellen vét.
Ugyanakkor Angela Merkel azt is aláhúzta, nem fér a fejébe,
hogy az 500 millió lakosú EU miért ne tudna egymillió szíriait befogadni. „Ez
nem fest túl jó képet a kontinensünkről” – fogalmazott a német kancellár.
Cselényi
Gy. megjegyzése:
....vissza kell térniük.... (HELYES!)
... az EU külső határainak védelmét biztonsági okokból meg
kell erősíteni...(HELYES!)
...... nem fér a fejébe.... (HELYTELEN)
A jelek szerint a
kancellár asszony afféle igen, nem, mégsem, meg igen is, meg nem is....
magyarázkodásba kezdett. Miért nem hajlandó tudomásul venni, hogy Európa száz
ezer számra nem tud és nem is akar bevándorlókat befogadni. Meg ne gondolkozzon
500 millió európai ember, meg országok helyett. Hadd tegyék meg azt ők önállóan
és saját felelősségükre. Nem kérnek a németektől se tanácsot, se bábáskodást.
Ha esetleg tévednek, az legyen az ő problémájuk.
xxx
Lovas István: Aki a tankönyveiben azt olvasta, hogy a
gazdasági fejlődés szükségszerűen elhozza a demokráciát, dobja ki a kötelező
szöveget. Vagy rákérdezéssel kényszerítse kínos helyzetbe került professzorát,
hogy azt dadogja, jó-jó, vannak kivételek.
Még egy mondat a cikkből:” "Szingapúr teljesítményének a kulcsa:
éles szemmel figyelni a világot, hogy mi az, ami máshol hosszabb idő alatt jól
bevált. És azt átvettük. Önöknek is másolniuk kell a sikeres recepteket" -
javasolná Li Kuan Ju.
xxx
Zacher Gábor: a kábítószert vásárlókon múlik, hogy működik-e
az üzlet.
- See more at:
Cselényi
Gy. megjegyzése: Ha nem lenne vevő, akkor tuti, hogy nemsokára törni
kellene a fejünket azon, mit jelentett a szó: kábítószer-kereskedő. Hogy
tényleg ne legyen vásárló, ahhoz pedig a fiatalok tömegét boldoggá és
elégedetté kellene tenni. Csak az a kérdés, mivel és hogyan?
xxx
Mélyponton a német sörszomj.
Cselényi
Gy. megjegyzése: A migránsok integrálódása hátha enyhít a „problémán.”
2016. január 29., péntek
Igen gyors a változás és nagy a vihar Európa gázpiacán
Hétfőn bejelentette, gazdasági és szociális
szükségállapotot hirdet a francia államfő.
Cselényi Gy. megjegyzése: Akkor igen jól állnak a franciák is.
Pedig ha ott van a sok migráns, nem tudom, miért nem szárnyal a gazdaság.
xxxxxxxxxxxxxx
MERKEL: AZ
EU ÉS TÖRÖKORSZÁG KÖZÖTTI MEGÁLLAPODÁST SÜRGŐSEN VÉGRE KELL HAJTANI.
Cselényi Gy. megjegyzése: A végrehajtás szó nekem nagyon nem
tetszik. Amikor valamit nem teljesíteni, érvényesíteni kell, nem eleget tenni
neki, hanem végrehajtani, azt szerintem megette a fene. Az számomra azt
jelenti, hogy minden fél utálja, s kényszerből intézkedik, amit nem sok siker
szokott koronázni.
xxxx
KÖZEL-KELETI
FORRÁSBÓL EURÓPA GÁZPIACÁRA
Cselényi Gy. megjegyzése: Nehéz felfogni és követni, mi
történik a világ gázpiacán. E fronton nagyon felgyorsultak az események. S nem
tudni, minek, mi lesz a következménye. Remélhetően kialakul valamiféle,
mindenki számára elfogadható egyensúly, mert ha nem, akkor számos nemkívánatos
dolog történhet, s nemcsak a gázvezetékek mentén. Igencsak felforrósodhat a
levegő, s nem csak a gáztűzhelyen a bablevest tartalmazó fazék alatt.
xxx
A kőolaj
árcsökkenésének egyik nagy vesztese, Azerbajdzsán pénzügyi segítséget kért a
Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és a Világbanktól.
xxx
Cselényi Gy. megjegyzése: Olykor hiszi az ember, hogy vannak
országok, amelyek bizonyos kincsük - pl. kőolaj – révén megfogták az Isten
lábát. Alig kell dolgozniuk, gürcölniük, mégis dől hozzájuk a „lé”... Aztán
egyszer csak a világban történik valami, ami rávilágít arra, hogy nem mind
arany, ami fénylik. Szerintem ezért jobb a mi munka alapú társadalmunk,
országunk, mert igaz, sokat izzadunk, kínlódunk, de így nagyobb az esélyünk
arra, hogy egyik pillanatról a másikra nem jutunk koldusbotra. Valami mindig leesik, ami talán nemcsak a
túlélésre, hanem a jövő építéséhez is elég.
xxx
SZIJJÁRTÓ:
ÚJ LENDÜLETET KELL ADNI A MAGYAR-ROMÁN EGYÜTTMŰKÖDÉSNEK.
Cselényi Gy. megjegyzése: Bízzunk benne, hogy a magyar részről
megnyilvánuló óriási türelem, konstruktivitás és biztató jövőkép kínálása a másik
oldalon belátást és pozitív hozzáállást eredményez.
xxxxxxx
Realistáknak kell lennünk, Európa nem tud befogadni
valamennyi menekültet, ezért meg kell erősíteni a külső határokat – idézte a
román hírügynökség Barrosót.
Cselényi Gy. megjegyzése: És még mondja azt valaki, hogy
Európában újabban nem születnek nagy felfedezések, korszakalkotó gondolatok, s
nincsenek lángelmék.
xxx
A fő brit
követelések között szerepel annak rögzítése, hogy az euróövezeti országok ne
hozhassanak többségi, diszkriminatív jellegű döntéseket a valutaunión kívüli
EU-tagállamok kárára.
Cselényi Gy. megjegyzése: Ezzel a brit követeléssel egyet lehet
érteni.
2016. január 27., szerda
Ezt meg kellene ünnepelni....
„Októberre
az államé lesz a teljes lakossági földgázpiac”
- See more at:
Cselényi Gy. megjegyzése: Ezt meg kellene ünnepelni!
xxx
PÁLFORDULÁS
NÉMETORSZÁGBAN A MIGRÁNSÜGY KEZELÉSÉBEN.
Az
eddigiekhez képest gyökeresen új módon kezelné a migránsválságot Németország,
legalábbis erről árulkodik a német kormány egyik miniszterének nyilatkozata.
Gerd Müller jelentős tőkével segítené Jordániát, hogy ott helyben tudják
foglalkoztatni azokat, akik Németországban kérnének menedéket.
Cselényi Gy. megjegyzése: A németek még csak most kezdenek
rájönni, hogy ami nem megy, ne erőltessük! A menekültek a nép mentalitásának
hasonlósága miatt Jordániában bizonyosan jobban fogják magukat érezni, mint
Európában.
xxx
A svédek
kiszorulnak a jóléti rendszerből, elegük van abból, hogy az adójukat másokra
költik, de félnek kimondani a véleményüket.
- See more at:
Cselényi Gy. megjegyzése: A szemérmesség és a tapintat Európa
halálához vezet?
xxx
„Októberre
az államé lesz a teljes lakossági földgázpiac”
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/46179/Oktoberre_az_allame_lesz_a_teljes_lakossagi_foldgazpiac#sthash.EEFqiI1O.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése: Ezt meg kellene ünnepelni!
xxxx
A jó
munkaerő megtartása érdekében nem elég a béremelés, „ a fejekben kell rendet
tenni” – fogalmazott Sinkó.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/46131/Gond_a_szakkepzett_munkaero_hianya#sthash.zeS9XX2o.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése: Az biztos...
2016. január 26., kedd
Európa rituális öngyilkossága?
ÚJRASZABÁLYOZZÁK
AZ INTERNETES KERESKEDELEM MŰKÖDÉSÉT
Cselényi Gy. megjegyzése: Az Internet új helyzetet teremt az
élet minden területén. S a résztvevőit nem könnyű ellenőrizni, s főként nyakon
csípni az adózás területén. A hatóságok, vagyis a játékszabályok kidolgozói, s
főleg változtatói nincsenek könnyű helyzetben.
xxx
Európa
nagyon sokat fog veszíteni hosszú távon azzal, ha továbbra sem képes egy
pragmatikus együttműködést újra kiépíteni Oroszországgal.
Cselényi Gy. megjegyzése: Ez minden bizonnyal így van, csak mindenkinek fel és be kellene
ismernie, még az EU-t megalapító államoknak is.
xxx
Az a korábbi koncepció, amely egy Lisszabontól
Vlagyivosztokig tartó szabadkereskedelmi övezetet tűzött ki célként, sosem volt
olyan fontos, mint most – mondta Szijjártó Péter Magyarország külügyminisztere.
Cselényi Gy. megjegyzése: Csakhogy vannak, akik ettől
úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől.
xxx
„Az EU rituális öngyilkosságot követ el a
migránsválság kezelésével” - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök
abban az interjúban, amelyet a Právo című cseh napilap közölt kedden.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/46079/Az_EU_ritualis_ongyilkossagot_kovet_el_a_migransvalsag_kezelesevel#sthash.vOeXVPnR.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése: Vajon mit szól ehhez a
ceremónia nagymestere, Angela Merkel?
xxxx
Nyilvánvalóan zavarja a Magyar Tudományos Akadémia
közgazdaságtudományi bizottságát, hogy a neoliberális közgazdasági gondolkodás
helyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) égisze alatt a magyar gazdaság
adottságainak megfelelő és nem a nemzetközi tőke igényeit kiszolgáló
gazdaságpolitikai oktatás folyik – nyilatkozta Lóránt Károly közgazdász.
Cselényi Gy. megjegyzése: Jó
néhány vezető közgazdász nem tudja elviselni, ha egyre több és egyre magasabb
helyeken nem a neoliberális közgazdaság nótáját fújják, nem azok képviselőinek kottájából
játszanak.
2016. január 25., hétfő
Erősíteni a bajtársiasságot!
Nagyon fontos a katonák megbecsülése. Fontos eszköze ennek az
illetményemelés, az egyéni felszerelések, a ruházat fejlesztése, de a belső
vezetői kvalitások felmutatása és az egy közösséghez, egy szervezethez való
tartozás, egy közös bajtársiasság érzésvilágának erősítése is. Hogy olyan
szellemiséget alakítsunk ki, amely növeli a megtartóképességet – mondta egy
interjúban Simicsó István honvédelmi miniszer.
Cselényi Gy. megjegyzése: Bizony a belső vezetői kvalitások felmutatása, a közös
bajtársiasság érzésvilágának erősítése, szellemisége kiemelten fontos, mert
manapság is hallani panaszt arra, hogy az ilyen-olyan rangú katonák és parancsnokok
seregben való viselkedése, többiekhez való viszonyulása enyhén szólva nem felel
meg az európai és a kulturáltnak nevezhető normáknak.
Bogár László: „......Mikor az első robotok megjelentek a Ford művek
gyártószalagjai mellett, Henry Ford karon ragadta a szakszervezeti vezetőket és
kaján vigyorral a robotokra mutatva azt mondta nekik, hogy na, ezeknek
próbáljatok sztrájkot szervezni. Ám azok visszavágtak, hogy maga meg ezeknek
próbáljon autót eladni.
Előbb vagy utóbb mindennek egyensúlyba kell kerülnie.
Előbb vagy utóbb mindennek egyensúlyba kell kerülnie.
Most is ez fog történni.
Cselényi Gy. megjegyzése: Igen,
minden törvényszerűség, valamiféle egyensúly, össz-hang kialakulásának irányába
hat.
xxx
Ha Merkel bukik, és váltás lesz a menekültpolitikában, azt –
ha kis idővel is, de – könnyen kiheverik. Legfeljebb a károk rendezésének
költségeit is „szétterítik” majd az unióban. Mert erre, egy ilyen nagy
országnak, az unió sajátos működései elvei szerint, illetve a gazdasági
hegemónia miatt, megvannak az eszközei. De mi lesz a kisebb méretű és befolyású
országokkal? Mi lesz Magyarországgal? Milyen károk rendezése lesz majd ránk
erőltetve, miután megtörténik a váltás? Erre kell most felkészülnünk.
- See more at:
Cselényi Gy. megjegyzése: Jó lenne, ha erre se kellene felvennünk hitelt...
xxx
A lengyel külügyminiszter szerint országa továbbra is
elkötelezett a Brüsszellel folytatott párbeszéd mellett, azonban nem tart arra
igényt arra, hogy az Európai Bizottság, vagy az Európai Parlament részt vegyen
a belügyek alakításában.
Cselényi Gy. megjegyzése: Ezek szerint az EB és az EP igen segítőkész, minden
EU-tagországnak szívesen megmondja, mit és hogyan tegyen, még akkor is, ha azok
nem tartanak az efféle tanácsokra és szolgáltatásra igényt.
2016. január 24., vasárnap
Putyin megjegyzése a német okostojások akadékoskodására
Egy konferencián kérdésre válaszolván Putyin érdekes és megszívlelendő megjegyzést tett a német okostojások energetikával kapcsolatos akadékoskodására.
2016. január 23., szombat
Gyöngyékszerek, Edina, Gödöllő, beads, jewelry
Gyöngyékszerek! Kedves gödöllői ismerősöm, aki súlyos beteg, ráadásul a
munkanélküliségtől is szenved, gyöngyékszereket készít.
Kérem, tekintse meg néhány munkáját!
Gyöngyékszerek, beads, jewelry
Kedves gödöllői
ismerősöm, aki súlyos beteg, ráadásul a munkanélküliségtől is szenved,
gyöngyékszereket készít. Kérem, tekintse meg néhány munkáját!
2016. január 22., péntek
Oroszország túléli az alacsony olajár miatt pénzügyi nehézséget
Boros
Imre: Az olajárfegyver is eléri a célpontokat. Oroszország szenved, ez tény, de
túl fogja élni. - See more at:
Cselényi Gy. megjegyzése: Oroszország túlélésében nagyon bízik
a világ nagy része.
xxx
„Koper a tengeri kijáratot jelenti Magyarország számára”,
ezért érdekeltek vagyunk a kikötő és az oda vezető vasút fejlesztésében,
amelyhez 370 millió eurós hitelkeretet is biztosítunk.” Ezt Orbán Viktor mondta
a szlovén-magyar együttes kormányülés alkalmával a szlovéniai Brdo pri
Kranjuban.
Cselényi Gy. megjegyzése:
Ez óriási dolog lenne, ha sikerülne megvalósítani, s a magyar
áruk jelentős részét tengeri hajózással, tehát a közúti, vasúti és légi
fuvarozásnál sokkal olcsóbban lehetne eljuttatni a világ számos országába. S
hála Istennek, a magyar-szlovén kapcsolatokban nincsenek olyan neuralgikus
pontok, amelyek fájdalmának előtörése váratlanul kútba ejtené a nagy ívű
gazdasági együttműködési terveket.
xxxx
„Schengent nem elegendő szavakban megvédeni, mi mindketten
tettekkel is védeni akarjuk” – emelte ki a magyar kormányfő a szlovén-magyar együttes kormányülés
alkalmával a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.
Cselényi Gy. megjegyzése: Ez bizony így van, süketdumából már volt
éppen elég, s igen magas szinteken. Már régen a tettekre kellett volna sort
keríteni, de úgy látszik, az Európa több, magát „vezérürünek” képzelő országnak
és politikusának nem erénye.
xxx
Angela Merkel kijelentette: nem kíván
változtatni menekültpolitikai irányvonalán. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta,
hogy nem segít hozzá a válság megoldásához, ha „minden ország csak saját
magáért” küzd és egyoldalú lépéseket tesz.
Cselényi Gy. megjegyzése: De kedves kancellár asszony, ez
fordítva is igaz, vagyis az sem segít hozzá a megoldáshoz, ha egy-két ország, s
főként Németország mindenkire fittyet hányva tesz egyoldalú, s a többiek által
elfogadhatatlan lépéseket. S még ez nem elég, annak következményeit rá akarja
erőltetni másokra. Ez még inkorrektnek is mondható.
xxx
Orbán Viktor ismét kritizálta az
általa "brüsszelizmusnak" nevezett jelenséget, amely szerinte abban
áll, hogy a nemzetállamoknak nem engedik a problémák megoldását, hanem közös
európai megoldást emlegetnek, miközben nem történik érdemi lépés. A hatáskörök
elvonása a nemzetállamoktól úgy, hogy közben azokat Brüsszel nem tudja ellátni,
gyengíti az Európai Uniót - mondta.
- See
more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/45754/Orban_Viktor_az_osztrak_dontes_a_jozan_esz_gyozelme#sthash.0QYl0NgC.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése:Ha így áll a helyzet, márpedig így
áll, ahogyan Orbán Viktor elmondta, akkor a Brüsszel által szorgalmazott közös európai
megoldás egyenlő a semmittevéssel, cselekvésképtelenséggel. Ezt ugyan nevezheti
valaki közös európai megoldásnak, de az aligha mondható kreatívnak és
célravezetőnek.
xxxx
Boros
Imre: Az olajárfegyver is eléri a célpontokat. Oroszország szenved, ez tény, de
túl fogja élni.
Cselényi Gy. megjegyzése: Oroszország túlélésében nagyon bízik
a világ nagy része.
Címkék:
academy,
akadémia,
Boros Imre,
Brussels,
brüsszelizmus,
Hungarian,
Matolcsy György,
Merkel,
oil,
olaj,
Orbán,
Oroszország,
Russia,
Schengen,
Slovenian,
szlovén-magyar,
tengeri kijárat
Matolcsy Györgyről nem ártana leszállni...
Matolcsy
kétszázmilliárdból iskolákat is alapít, ahol unortodox közgazdaságtant fognak
tanítani a nemzetközileg elfogadott helyett.
xxx
Cselényi György kommentárja:
Szerintem Matolcsy György MNB-elnökkel nem kellene szívóskodni,
meg kekeckedni. A jegybank elnöke az
elmúlt években fényesen bizonyította tehetségét. Ma már talán senkinek sem kell
bizonygatni, hogy a nemzetközileg elfogadott közgazdaságtan számos sebből
vérzik, s a jövőben jelentős részben új „pénzügyi utakon” kell járni. S ehhez
bizony más szemléletű és gondolkodású pénzügyi-gazdasági szakemberekre van
szükség. Úgy, hogy a kedves piszkálódók, legyenek akár akadémikusok is,
Matolcsy Györgyöt legyenek szívesek békén hagyni, szálljanak le róla! Nincs
kizárva, hogy Matolcsynak a kisujjában több az ész és a kreativitás, mint sok
gáncsoskodó fejében. Ne róják fel neki, hogy nem szajkózza azokat a dogmákat, pláne nem aszerint intézkedik, amely módszerek a különböző országokat az egyik pénzügyi csőd után sodorják a másikba. Inkább a Matolcsy produkciójára,
teljesítményére kellene koncentrálni, s amennyire lehet, támogatni.
2016. január 21., csütörtök
Paks, atomerőmű, taxis, önzés, Juncker, olaj, oroszok
Orbán Viktor a paksi bővítésről tárgyalt a GE alelnökével
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/45551/Orban_Viktor_a_paksi_bovitesrol_targyalt_a_GE_alelnokevel#sthash.xqC1sDQS.dpuf
Cselényi Gy.: megjegyzése:
Érthető, hogy rengeteg nagy és híres külföldi cég szeretne
bekapcsolódni a paksi atomerőmű bővítésébe. Ha lehetőségük nyílik rá, vagyis
sokan találják meg annak kapcsán számításukat, akkor talán egyre kisebb lesz az
esély arra, hogy valaki elgáncsolhassa a beruházást. De reméljük, a magyar és
az orosz cégek is kellő mennyiségű és színvonalú tevékenységhez jutnak. Az erőmű
bővítésével szerintem mindenképpen jól jár Magyarország, s nem is kicsit, hanem
nagyon!
xxxx
Szaúd-Arábia célja az olajár alacsonyan tartásával az
amerikai palaolaj terjedésének megtörése, ugyanis a magasabb amerikai
kitermelési költségek miatt a tengerentúli olajipari cégek a tervek szerint
bedobják a törülközőt.
Szaúd-Arábia másik dédelgetett álma, hogy Oroszországot is
két vállra fekteti. Az alacsony
olajár miatt Moszkva jobban szívja a fogát, mint az Európai Unió embargója
kapcsán.
Az az érzésem, Szaúd-Arábia nehézsúlyú öklözőkkel kezdett ki.
Jóllehet, a keze ügyében tudja az olajfegyvert, de mi történik, ha az gyengének
és hatástalannak bizonyul?
xxxx
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra
szólított fel, hogy mindent meg kell tenni a schengeni övezet megmentése
érdekében. A luxemburgi politikus hangsúlyozta: felül kell emelkedni a „nemzeti
önzésen”, s vissza kell térni az építés és szolidaritás.
Cselényi Gy. megjegyzése: Úgy látszik, Juncker úr gondolkodásában
a nemzeti érdek érvényesítése egyenlő az önzéssel. De az emberek többsége bízik
abban, hogy a szolidaritásnak nem kell egyenlőnek lennie a teljes önfeladással
és megsemmisüléssel.
xxx
Nagy gondban a taxisok
A taxisok hangsúlyozták: nem politika
célú demonstrációt tartanak, hanem az Uber közösségi sofőrszolgáltatás ellen
tiltakoznak.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/45329/Be_nem_jelentett_demonstraciot_tartanak_a_taxisok#sthash.03QxBFEN.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése: Nehéz ügy, mert amit technikailag meg lehet csinálni, le
lehet bonyolítani, annak nehéz útját állni, hozzanak akármilyen törvényt, vagy
előírást. Szerintem ez olyan, mint az országok közötti lehallgatási botrány.
Amit technikailag meg lehet valósítani, azt valamilyen formában úgy is
folytatják, úgy vélem, hiába tiltás és a fogadkozás, hogy soha többé....
Megértem a taxisokat is, mert az efféle
fuvarszervezés és -szolgáltatás tönkreteszi őket, de nehéz lehet ellene tenni.
És az is tény, az emberek nagy része a taxitarifákat lassan megfizethetetlennek
véli. S ha a vélemény általánossá válik, akkor előtérbe kerülnek az alternatív
variációk.
A taxisblokáddal meg vigyázzunk, mert azzal
kapcsolatban vannak bizonyos emlékeink.
2016. január 20., szerda
Orbán Viktor a paksi bővítésről tárgyalt a GE alelnökével
Orbán Viktor a paksi bővítésről tárgyalt a GE alelnökével
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/45551/Orban_Viktor_a_paksi_bovitesrol_targyalt_a_GE_alelnokevel#sthash.xqC1sDQS.dpuf
Cselényi Gy.: megjegyzése:
Érthető, hogy rengeteg nagy és híres külföldi cég szeretne
bekapcsolódni a paksi atomerőmű bővítésébe. Ha lehetőségük nyílik rá, vagyis
sokan találják meg annak kapcsán számításukat, akkor talán egyre kisebb lesz az
esély arra, hogy valaki elgáncsolhassa a beruházást. De reméljük, a magyar és
az orosz cégek is kellő mennyiségű és színvonalú tevékenységhez jutnak. Az
erőmű bővítésével szerintem mindenképpen jól jár Magyarország, s nem is kicsit,
hanem nagyon!
Sok világcég szeretne bekapcsolódni a paksi erőműbővítésbe.
xxxxxxxxxxxxxx
A Magyar Helsinki Bizottság nem kíván részt venni
boszorkányüldözésben vagy táplálni a hisztériát, amely a kölni események nyomán
kialakulóban van – reagált a Magyar Idők – című lap megkeresésére a jogvédő
szervezet.
Cselényi Gy. megjegyzése: Reméljük, a Magy Helsinki Bizottság
ugyanilyen távolság- és mértéktartó lesz, akkor is, ha a valakik valami miatt hazánkat
akarják pellengérre állítani.
2016. január 19., kedd
Meg kell szüntetni az Európai Bizottságot?
Napról napra bomlik a kontinens biztonsága, kerül veszélybe
keresztény kultúrára épülő életformája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy
rendezvényen. Mma már nem az a kérdés,
hogy egymás ellen fordulnak-e az európai nemzetek, inkább az, lesz-e Európa. Adjon
a Jóisten elegendő kitartást és türelmet, hogy Európát megvédjük és megtartsuk.
És adjon elegendő erőt, hogy a szülőföldön maradás jogát Európán kívül is
érvényesíteni tudjuk” – zárta beszédét Orbán Viktor.
Cselényi Gy. megjegyzése: Fajsúlyos, de az alapot nem
nélkülöző szavak - sajnos.
xxx
Nem tudni, hol áll meg az olajárak zuhanása, amely
felgyorsulni látszik.
Cselényi Gy. megjegyzése: Ha az olaj drága az is súlyos problémákat
okoz, de ha egyre olcsóbb, az is számos gondot idéz elő a világban. Vajon a Földön
tartósan miért nem jöhet létre olyan helyzet, amely mindenki számára
elfogadható?
xxxx
Magyarország kész „már másnap”
kerítést építeni romániai határán, ha a migránsok Horvátország helyett arra
vennék az irányt – jelentette ki kedden a Reuters hírügynökségnek Szijjártó
Péter külgazdasági és külügyminiszter.
http://magyaridok.hu/belfold/szijjarto-magyarorszag-kesz-a-roman-hataron-is-keritest-epiteni-310753/
Cselényi Gy. megjegyzése: Nagyon buták lennénk, ha a migrációs
útvonal meghosszabbításával ki lehetne bennünket játszani.
xxx
FIDESZ: AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKNAK LEGKEVÉSBÉ AZ ELLENZÉKI
PÁRTOK VITATKOZÁSÁRA VAN SZÜKSÉGÜK.
Cselényi Gy. megjegyzése: Az egészségügy problémái csak az
ország anyagi lehetőségeinek függvényében orvosolhatók. Attól függetlenül, meg
az adósságunk ésszerűtlen növelésével nem kezelhetők a bajok.
xxx
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra
szólított fel, hogy mindent meg kell tenni a schengeni övezet megmentése
érdekében. A luxemburgi politikus hangsúlyozta: felül kell emelkedni a „nemzeti
önzésen”, s vissza kell térni az építés és szolidaritás.
Cselényi Gy. megjegyzése: Úgy látszik, Juncker úr gondolkodásában
a nemzeti érdek érvényesítése egyenlő az önzéssel. De az emberek többsége bízik
abban, hogy a szolidaritásnak nem kell egyenlőnek lennie a teljes önfeladással
és megsemmisüléssel.
xx
„Ha bárki is arra számít, hogy úgy oldja meg a gondot, hogy a
migránsokat Szerbiában tartja, akkor már most garantálhatom, hogy ez nem lesz
így” – szögezte le a szerb külügyminiszter.
Cselényi Gy. megjegyzése: Minden jel arra vall: a migránsok
tömeges befogadása terén az országok között nemigen alakul ki verseny. Az lenne
jó, ha a migránsok átélhetnék azt az élményt, hogy mindenütt jó, de a legjobb
mégiscsak otthon.
xxx
Bayer Zsolt: „Az EU mégis megpróbálja visszahúzni az orbáni útról a
Magyarországnál számára stratégiailag fontosabb Lengyelországot. A súlyos
válságokkal küszködő integráció feldarabolódásához vezethetne, ha Varsó
vezetésével létrejönne a baltiakat, a visegrádi négyeket és Romániát magába
foglaló, majd 90 millió lakosú »Keleti Blokk« – amelyet Nyugatról a britek
tolnának.”
Pontosan erről van szó. És Orbán létezése ugyanezért
aggasztja a Nyugatot és Amerikát. Ugyanis ezt a szövetséget Orbán kovácsolta
össze. És ez a szövetség valóban magában hordozza annak lehetőségét, hogy
kiegészül a Baltikummal és a Balkánnal, és akkor egyfelől Trianon századik
évfordulójához közeledve megtörténhet, hogy történelmi kiegyezést tudunk kötni
a szlovákokkal és a szerbekkel, másfelől létrejöhet Európa közepén egy olyan
erős és potens szövetsége a normalitásnak, amely képes szembeszegülni a
Nyugatról érkező elmebeteg diktátumoknak és gazdasági függőségnek éppúgy, mint
a Keletről fenyegető migrációnak és megszállásnak.
Ezt akarják megakadályozni bármi áron. Éppen ezért múlik most
nagyon sok lengyel barátainkon.
Még néhány mondat az idézett cikkből: „...Lengyelország is válaszúthoz érkezett....
Most (még) nincs háború. De a
helyzet végtelenül komoly. Ismét szükségünk van egymásra, az egymás melletti
kiállásra, az éleslátásra, becsületre, hitre, hűségre és ravaszságra. Most
ismét ne engedjük, hogy éket verjenek közénk. Annál is inkább, mert egyformák
az érdekeink.”
xxx
A paksi térség fejlesztésére a kormány a tavalyi,
hétszázötvenmillió forintot meghaladó összeg után 2016-ban legalább egymilliárd
forintot biztosít - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter
kedden Pakson.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/45494/Lazar_Janos_Legalabb_egymilliot_fordit_a_kormany_az_iden_a_paksi_fejlesztesre#sthash.CM2eskFI.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése: Ez megnyugtató, mert az egyik
ellenzéki párt már örvendezett amiatt, hogy szerinte a paksi erőműfejlesztésből
nem lesz semmi.
xxx
Meg kell szüntetni az önhatalmúan működő Európai Bizottságot,
és az Európai Unió vezetését a demokratikusan választott állam- és kormányfők
alkotta Európai Tanács kezébe kell adni – mondta Fricz Tamás, a Civil
Összefogás Közhasznú Alapítvány kuratóriumának tagja.
Cselényi Gy. megjegyzése: Hoppá....
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)