Kövér László
szerint a baloldal a 20. század eleje óta nemzetgyűlöletből táplálkozik. Ebben
pedig egyre kevesebb a magyar specifikum, az egész európai baloldal nemzet- és
kereszténygyűlölő. Ugyanakkor a kezdetektől bevándorláspárt is, aminek
magyarázata, hogy a lassan elkopó eredeti bázisuk pótlását látják a
betelepülőkben.
xxx
Nagymértékű
államosítást tartana szükségesnek a brit gazdaságban a Munkáspárt élére
legesélyesebb politikus.
Cselényi Gy. megjegyzése: A piac és a piacgazdaság mindenhatóságában
bízók szerte a világban nagyot csalódtak. Van, ráadásul eléggé sok minden, amit
nem lehet pusztán a piac szereplőire bízni, mert akkor könnyen rosszul
sülhetnek el a dolgok. Igenis, vannak
olyan dolgok és szektorok, amikor az államnak, a közösségnek közbe kell
avatkoznia. Ez a helyzet, s mondjanak bármit a szabad verseny prófétái.
xxx
A brit
kormány figyelmeztette a BBC-t, hogy legyen elfogulatlan a szigetország európai
uniós tagságáról szóló népszavazás kérdésében, szerinte ugyanis a közszolgálati
médiatársaság túlságosan is EU-párti, és ez befolyással lehet a referendumra,
amelyet legkésőbb 2017-ig, de minden bizonnyal már jövőre megtartanak.
Cselényi Gy. megjegyzése: A jelek szerint erősen megkopott a
BBC pártatlanságába vetett hit, a brit közszolgálati médiatársaság etalonnak
számító mivolta.
xxx
A schengeni
egyezmény nem rögzíti a határok megvédésének módját, elegendő forrás sem áll
rendelkezésre a megnövekedett migrációs nyomás kezelésére, és nem szankcionálja
kellően a határok illegális átlépését.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/32549/Az_alkotmanyjogasz_szerint_hianyos_a_schengeni_egyezmeny#sthash.ftvtZrsF.dpuf
Cselényi Gy. megjegyzése: Ha így áll a helyzet, akkor felmerül
a kérdés, hogy kik, a jogi kérdésekben teljesen amatőr, vagy felelőtlen személyek
dolgozták ki az egyezményt? Ezek után az EU milyen alapon próbál beleszólni például
a tagállamok belügyeibe, ha a földrész sorsát meghatározó legalapvetőbb védelmi
kérdések sincsenek kellőképpen tisztázva?
xxx
Cameron brit
miniszterelnök kijelentette, hogy a Calais-nál kialakult elviselhetetlen
helyzetre tekintettel Anglia újabb kerítést épít, hogy visszatartsa a
migránsokat.
Gyurcsány ez
ügyben miért kussol és lapít, mint szar a gazban? Miért nem ír levelet az EU
bizottságának Cameron „Európa-ellenes” politikája miatt? Cameron azt is
bejelentette, hogy ezentúl súlyos büntetést kapnak azok, akik illegális, papír
nélkül érkező bevándorlóknak szállást adnak. Micsoda elviselhetetlen
beavatkozás ez a szent piaci viszonyokba és a magántulajdon szentségébe! Hol
marad a gyurcsányi levél? Lassan minden európai állam- és kormányfő
megnyilvánult kerítésügyben, és lassan mindenki kifejtette: megérti a magyar
kormány erőfeszítéseit. Ideje hát, Gyurcsány, meg a Vadai meg a Gréczy
szembeszálljon egész Európával az „európai értékekért”!
Cselényi Gy. megjegyzése: Érdekes és fontos kérdések,
felvetések!
xxx
Hazánk
GMO-mentességére jelenleg a legnagyobb veszélyt az uniónak az Egyesült
Államokkal a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről (TTIP)
folytatott tárgyalása jelenti, és joggal tarthatunk attól, hogy a készülő
egyezmény szabályai felülírják (a GMO-mentesség tekintetében is) a hazai
jogrendet. A tárgyalásokon hazánkat képviselő államtitkár szerint Magyarország
GMO-mentességének megőrzése a tárgyalásokon a „vörös vonal”, vagyis ennek
biztosítása nélkül a magyar fél az esetleges egyezményt nem fogja aláírni.
Azt már csak
remélni merjük, hogy az elhatározáson túl a magyar félnek a megvalósításához a
kellő érdekérvényesítő képessége is biztosítva lesz.
Cselényi Gy. megjegyzése: Mindenki ezt reméli...
xxx
A hazai
„baloldal” nem baloldal, hanem liberális, liberális és liberális.
Szélsőségesen. - See more at:
xxxx
Már ezrek
érkeztek a Hajógyári szigetre.
Cselényi Gy. megjegyzése: A Sziget Fesztivál sokak szerint maga a
botrány és skandalum volt és lesz. De minden évben ezrek, tízezrek zarándokolnak
oda a világ minden tájáról. Igaza volt, Hofi Gézának, amikor azt énekelte: „...Kell
egy kis áramszünet, Időnként mindenkinek, És aztán megint mehet. Minden tovább...”.
xxx
Az Európai Unióval meglévő
problémák ellenére Oroszország és Magyarország kapcsolatai továbbra is jók –
mondta Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök Kazanyban, ahol találkozott Orbán Viktorral.
Cselényi Gy. megjegyzése: Ez jó hír!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése