A forgalmas utcán odajött hozzám egy fiatal nő. Középmagasat,
szőkét, szép arcúnak és csinosnak mondhatót képzeljenek el. Dzsekit és világos
testnadrágot viselt. A jobb markában valamennyi aprópénzt tartott.
Kifogástalan
modorban előadta a következőt: Jó napot kívánok, ne haragudjon, uram, hogy
megszólítom, de szeretném kérni a segítségét. Nagy bajba kerültem, ugyanis
ellopták a pénztárcámat. Mivel nincs egy fillérem se, ezért nem tudok vidékre
hazautazni. Nem tudna kisegíteni 200 forinttal?
Teljesen „paff” lettem. Átvillant az agyamon, ilyesmi tényleg
bárkivel megtörténhet, s ebben a helyzetben mi mást tehetne ez a szegény nő, minthogy
embertársainkhoz fordul kis támogatásért.
Mondtam, dehogynem, hölgyem, s máris nyúltam a pénztárcámért.
Amikor a bukszám már a kezemben volt, a hölgy 400 forintra, majd ezer forintra
emelte volna az igényelt összeget. Hát persze, aki hajlandó 200 forintot adni,
az miért ne adhatna 400 forintot, ezret, vagy akár többet is?
Ekkor már kissé furcsának, sőt gyanúsnak kezdtem vélni a dolgot.
Viszont csak a legelőször igényelt összeget voltam hajlandó átadni. A nő az
emberekkel kapcsolatban hangot adott nemtetszésének, hogy még 400 forintot is
sajnálnak, annyiért is lamentálnak. A 200 forint átvétele után a köszönöm
elmaradt, vagy az utcai járműzajban túl csendesre sikeredett, majd elváltunk
egymástól.
Tegnap a vasútállomás közelében egy termetes, feketedzsekis,
szemüveges és szakállas férfi a nőhöz hasonló ürüggyel állított meg. Ő azzal
kezdte, hogy nem szokott tarhálni, de most ebben a helyzetében kénytelen ehhez
folyamodni.
Most már kicsit kezdtem aggódni. Vonzom a koldusokat? Gazdagnak,
vagy irgalmas szamaritánusnak, hülyének, vagy „is-is-nek” néznek? Nem adtam egy
fillért se. Mondtam, naponta 2-3-an fordulnak az emberhez az utcán ilyen
szöveggel. Úgy látszik, valakik szórakoznak, vagy sportot űznek a koldulásból. Az
illető meglepetten és nem tetsző hangon mondta: i....igen(?), majd folytattuk
ellenző irányú utunkat.
Gondoltam, az újkori koldusok meggazdagodni ugyan nemigen
fognak vállalkozásukból, de a napi pár száz, vagy a szerencséseknek,
kitartóknak néhány ezer forint pluszbevétel se jöhet rosszul.
Némi lelkiismeret-furdalásom támadt, hiszen mégiscsak
találkozhatunk igazán bajba jutott emberrel. Elhatároztam, ha valaki még
egyszer azzal fordul hozzám az utcán, hogy elhagyta, vagy eltulajdonították pénztárcáját,
s ezért nem tud hazautazni, akkor tanáccsal támogatom. Javasolom, hogy
nyugodtan szálljon fel buszjáratra és ismertesse a sofőrrel helyzetét. A
gépkocsivezetőnél hátha van büntetőcédula, amellyel - az utas adatainak
feljegyzése után -legalizálható az utazás, vagy ha jön az ellenőr, akkor
vállalja a járat érvényes jegy, vagy bérlet nélküli igénybe vételével járó
anyagi terheket, következményeket. Vagy mindezt a volán vállalat központjában
intézze el.
Gyanítom, hogy tanácsomra az ügyesen, gyakorlottan mesélő újkori
koldusok nemigen lesznek kíváncsiak, végig se hallgatják. Akkor mindketten
lépjünk tovább....
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése