2016. január 17., vasárnap

Döbrögi az autóbuszon

Szülővárosomban a volán vállalatnál dolgozik egy különleges sofőr. Alacsony, piros arcú, köpcös. Életkorát 50 körülinek saccolom. Olyan ember benyomását kelti, mint a Lúdas Matyi című film egyik főszereplője.

 Magamban el is neveztem Döbröginek. Nem tudom, mindig e foglalkozást űzte-e, de annyi bizonyos, nagyon élvezi a fontos ember érzését, szerepét. Nincs kizárva, hogy valamikor bizonyos hatalommal rendelkezett. Lehet rendőr, katonatiszt, vagy börtönőr volt, tehát parancsolt.

Az autóbusz-állomáson az indulás előtt mindössze két perccel nyitja ki az általa vezetett jármű ajtaját az utasok számára. Ilyenkor talán úgy érzi, kegyet gyakorol, megkönyörül a népen. Korábban ne koptassák a buszt, meg ne rontsák a levegőt. Előtte komótosan a menetlevelét adminisztrálja, meg elhelyezi a busz útvonalát jelző számot feltüntető táblát. Ha még van néhány perc, akkor elmegy talán kávézni is. Örül, s büszke rá, amikor a sok szempár lesi minden lépését. Ebben a szituációban ő a fontos ember, ez nem vitás. Nagyon fontos!

Kellemes tavaszi, vagy nyári napsütésben az utasok még zokszó nélkül tűrik a sofőr packázását, de bizony, amikor havas eső veri őket, akkor már szidják, mint a bokrot. Persze csak halkan, egymás között, Döbrögi meg ne hallja. Vidéken vagyunk, egyébként csendes, visszahúzódó, a megalázáshoz hozzászokott és azt némán tűrő emberek között.

Ha a Volán-főnökök nem látják, akkor a többi gépkocsivezető a busz minden ajtaját kinyitja, hogy a nép minél hamarabb szálljon fel, s foglalja el helyét. Döbrögi nem csinálja ezt. Ragaszkodik a szabályhoz. Az autóbusz-állomáson csak az első ajtót nyitja ki, és mindenkinek mutatni kell neki a bérletét, jegyét, nehogy a bliccelésre bárkinek is csekély esélye nyíljon.

A szóban forgó útvonalon zömében törzsutasok, a város ipari parkja üzemeinek dolgozói járnak. Számukra a cégek vásárolják meg a bérletet, ezért érvényes úti okmány nélkül nemigen száll fel senki a buszra. Sokan okkal gondolják, hogy Döbrögi látásból már ismeri őket. Ezért többen nem kapkodnak a zsebükből, táskájukból előbányászni bérletüket. A múltkor Döbrögi elindulás előtt kiselőadást tartott a járatra nagy nehezen feljutott embereknek, hogy őt nem érdekli, hogy valaki a tavalyi bérletét mutatja-e fel, de valamit mutasson, mert aki ezt nem teszi, az itt marad...

 Szegény Döbröginek nem lehetnek teljesen rendben az idegei. Gyakran fékez hirtelen, ezért az elesés és az utas-összepréselődés és -koccanás elkerülése érdekében igencsak tanácsos erősen kapaszkodni.

E sofőr nemcsak az utasait akarja megnevelni. A múltkor egy lány az autóbusz-állomáson átszaladt a Döbrögi éppen indulásra készülő busza előtt, hogy le ne maradjon egy másik járatról. Döbrögi a kormány mögül rákiabált: „Normális vagy!? Honnan jöttél? Mátészalkáról?”  

A múltkor felszállt egy idős ember, s totován érdeklődött valamelyik busz indulásának idejéről. A sofőr ahelyett, hogy elővette volna a menetrendjét, s megnézte volna (még volt rá ideje), vagy beküldte volna a pénztárhoz információért, útbaigazításért, rákiáltott: "Ha nem tudja, hová akar menni, akkor szálljon le!"

Azért van ebben az emberben is jó. A járatához az utolsó pillanatban, sőt az utána érkezőkkel szolidáris. Ha már elindult, akkor is megáll, s kinyitja az elkésőknek a busz ajtaját. (Bizonyosan már ő is járt úgy, hogy majdnem lemaradt valamiről...) 

Szóval az utasoknak úgy összességében tele a hócipője Döbrögivel. Azon sajnálkoznak, hogy a mai világban már nincs egy Lúdas Matyi, aki valamilyen csel bevetése után móresre tanítaná.

                                                                  Cselényi György   

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Településrészek: https://youtu.be/bApEocAvBJc


Máriapócs, bazilika: https://youtu.be/lcu5-dKkda0

Magyarország, te csodás: https://youtu.be/WiFHO8pZyFs

A magyar földek és kertek ígérete: https://youtu.be/BwjH2H0wdEk

A szerelem várása
Nyíregyháza (Hungary), zoo
Fogathajtók versenye (Hungary)

Gólyák (storks) – Hungary
Gyermekrajz-kiállítás - children, painting, exhibition
http://czirkapali54.blogspot.hu/2016/01/egy-regvolt-gyermekrajz-kiallitas.html




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése