2016. január 6., szerda

Angyallal találkoztam




Szokásomhoz hűen büszkén – mint a kakas a lucernában – lépdeltem szülővárosomban a vasútállomás előtti buszmegállónál. Fütyültem rá, sőt olykor dühített is, hogy a tévében, rádióban és a nyomtatott sajtóban miért riogatják folyton az embereket egy kis faggyal, ónos esővel. Nincs itt semmi baj, senki nem csúszik, nem esik el. Annál is inkább, mivel mindenkinek van magához való esze.  

A szóban forgó helyen a fejlesztés jegyében a járda aszfaltját nemrégen váltották fel afféle formatervezettség benyomását keltő betonlapburkolattal.  A kivitelezők bármennyire igyekeztek, nem tudták azt úgy kialakítani, hogy a víz vékony rétegben ne állhasson meg itt-ott rajta. Meg ugye a rengeteg ember járása következében a leginkább igénybe vett részeken picit talán meg is süllyedt.

Mindezek következményeként a 2016. január 7.-ei időjárás miatt a burkolat egy része enyhén latyakos volt, másutt pedig jég borította, amelynek felszínén vékony vízréteg is összegyűlt. A havas résszel nem volt gond, viszont a reggeli sötétségben nem látható jéggel fedett felület iszonyatosan csúszásveszélyes lett. Ugye az ember megszokta a nincs itt semmi probléma – meggyőződés által motivált, szokásos tempójú, lendületes menést.

Egyszer csak azt észleltem, hogy a két lábam egyszerre csúszott ki alólam, a tomporom és a medencecsont közeli részem a betonjárdán vagy kettőt pattant, s szemmel láthatóan a fejemhez közel van a járda köve. Magyarán akkorát estem, mint egy zsák, vagy villanyfa. Ha eltörik valamim, egy zokszavam se lehetne csontjaim szilárdságára.

Rögtön felálltam, s örömmel nyugtáztam, nem fáj semmim, tudok menni, tehát nem történt bajom. Most utólag a bal tenyerem a csukló közeli tájékon kicsit sajog, meg arra számítok, később a gerincem és a medencecsontom körül izomlázszerűséget érzek.

Ilyen és ehhez hasonló az országban sok történhet, ezért szóra sem lenne érdemes. Egyvalami miatt részleteztem a velem történteket. Egy magas, sötétdzsekis, kapucnis, 20 év körüli nő gyors lépéseket tett felém, s azt kérdezte kedves, együtt érző hangon: jól van?

Köszönöm semmi gond, mondtam feltápászkodásom közepette, s utána is többször hálálkodtam segítőkészségéért. Úgy érzem, ezen az ónos esős, pocsék reggelen földre szállt angyallal találkoztam, ami bevallom, nagyon kellemes érzéssel töltött el.

Cselényi György

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Településrészek: https://youtu.be/bApEocAvBJc


Máriapócs, bazilika: https://youtu.be/lcu5-dKkda0

Magyarország, te csodás: https://youtu.be/WiFHO8pZyFs

A magyar földek és kertek ígérete: https://youtu.be/BwjH2H0wdEk

A szerelem várása
Nyíregyháza (Hungary), zoo
Fogathajtók versenye (Hungary)

Gólyák (storks) – Hungary
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése