2016. január 19., kedd

Meg kell szüntetni az Európai Bizottságot?

Napról napra bomlik a kontinens biztonsága, kerül veszélybe keresztény kultúrára épülő életformája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy rendezvényen.  Mma már nem az a kérdés, hogy egymás ellen fordulnak-e az európai nemzetek, inkább az, lesz-e Európa. Adjon a Jóisten elegendő kitartást és türelmet, hogy Európát megvédjük és megtartsuk. És adjon elegendő erőt, hogy a szülőföldön maradás jogát Európán kívül is érvényesíteni tudjuk” – zárta beszédét Orbán Viktor.


Cselényi Gy. megjegyzése: Fajsúlyos, de az alapot nem nélkülöző szavak - sajnos.

xxx

Nem tudni, hol áll meg az olajárak zuhanása, amely felgyorsulni látszik.


Cselényi Gy. megjegyzése: Ha az olaj drága az is súlyos problémákat okoz, de ha egyre olcsóbb, az is számos gondot idéz elő a világban. Vajon a Földön tartósan miért nem jöhet létre olyan helyzet, amely mindenki számára elfogadható?

xxxx

Magyarország kész „már másnap” kerítést építeni romániai határán, ha a migránsok Horvátország helyett arra vennék az irányt – jelentette ki kedden a Reuters hírügynökségnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.


Cselényi Gy. megjegyzése: Nagyon buták lennénk, ha a migrációs útvonal meghosszabbításával ki lehetne bennünket játszani.

xxx

FIDESZ: AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKNAK LEGKEVÉSBÉ AZ ELLENZÉKI PÁRTOK VITATKOZÁSÁRA VAN SZÜKSÉGÜK.


Cselényi Gy. megjegyzése: Az egészségügy problémái csak az ország anyagi lehetőségeinek függvényében orvosolhatók. Attól függetlenül, meg az adósságunk ésszerűtlen növelésével nem kezelhetők a bajok.

xxx

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra szólított fel, hogy mindent meg kell tenni a schengeni övezet megmentése érdekében. A luxemburgi politikus hangsúlyozta: felül kell emelkedni a „nemzeti önzésen”, s vissza kell térni az építés és szolidaritás.


Cselényi Gy. megjegyzése: Úgy látszik, Juncker úr gondolkodásában a nemzeti érdek érvényesítése egyenlő az önzéssel. De az emberek többsége bízik abban, hogy a szolidaritásnak nem kell egyenlőnek lennie a teljes önfeladással és megsemmisüléssel.

xx

„Ha bárki is arra számít, hogy úgy oldja meg a gondot, hogy a migránsokat Szerbiában tartja, akkor már most garantálhatom, hogy ez nem lesz így” – szögezte le a szerb külügyminiszter.


Cselényi Gy. megjegyzése: Minden jel arra vall: a migránsok tömeges befogadása terén az országok között nemigen alakul ki verseny. Az lenne jó, ha a migránsok átélhetnék azt az élményt, hogy mindenütt jó, de a legjobb mégiscsak otthon.

xxx

Bayer Zsolt: „Az EU mégis megpróbálja visszahúzni az orbáni útról a Magyarországnál számára stratégiailag fontosabb Lengyelországot. A súlyos válságokkal küszködő integráció feldarabolódásához vezethetne, ha Varsó vezetésével létrejönne a baltiakat, a visegrádi négyeket és Romániát magába foglaló, majd 90 millió lakosú »Keleti Blokk« – amelyet Nyugatról a britek tolnának.”

Pontosan erről van szó. És Orbán létezése ugyanezért aggasztja a Nyugatot és Amerikát. Ugyanis ezt a szövetséget Orbán kovácsolta össze. És ez a szövetség valóban magában hordozza annak lehetőségét, hogy kiegészül a Baltikummal és a Balkánnal, és akkor egyfelől Trianon századik évfordulójához közeledve megtörténhet, hogy történelmi kiegyezést tudunk kötni a szlovákokkal és a szerbekkel, másfelől létrejöhet Európa közepén egy olyan erős és potens szövetsége a normalitásnak, amely képes szembeszegülni a Nyugatról érkező elmebeteg diktátumoknak és gazdasági függőségnek éppúgy, mint a Keletről fenyegető migrációnak és megszállásnak.
Ezt akarják megakadályozni bármi áron. Éppen ezért múlik most nagyon sok lengyel barátainkon.

Még néhány mondat az idézett cikkből:  „...Lengyelország is válaszúthoz érkezett.... Most (még) nincs háború. De a helyzet végtelenül komoly. Ismét szükségünk van egymásra, az egymás melletti kiállásra, az éleslátásra, becsületre, hitre, hűségre és ravaszságra. Most ismét ne engedjük, hogy éket verjenek közénk. Annál is inkább, mert egyformák az érdekeink.”


xxx
A paksi térség fejlesztésére a kormány a tavalyi, hétszázötvenmillió forintot meghaladó összeg után 2016-ban legalább egymilliárd forintot biztosít - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Pakson. 

Cselényi Gy. megjegyzése: Ez megnyugtató, mert az egyik ellenzéki párt már örvendezett amiatt, hogy szerinte a paksi erőműfejlesztésből nem lesz semmi.

xxx

Meg kell szüntetni az önhatalmúan működő Európai Bizottságot, és az Európai Unió vezetését a demokratikusan választott állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács kezébe kell adni – mondta Fricz Tamás, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kuratóriumának tagja.


Cselényi Gy. megjegyzése: Hoppá....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése