2016. október 3., hétfő

Van, akinek az év minden napja karácsony!

Otthonában kerestem fel egyik ismerősömet a mindkettőnket érintő dolog megbeszélése céljából. A szobában furcsa dolgot láttam: egy szépen feldíszített karácsonyfát.

Csodálkozva kérdeztem, hogy ti már készültök a karácsonyra? Gondoltam, október elején ez még közel se általános. Az természetes, hogy a komolyabb összegbe kerülő, vagy az éppen árengedményesen értékesített ajándékot jó előre megveszik, de a karácsonyfa felállításának és feldíszítésének ideje még talán egy kicsit korai.

Á...á, ez a fa még tavalyról maradt itt – mondta a férfi felesége vidáman. – Műanyag, nem hullajtja levelét. Nem volt szívünk a szaloncukrokat, meg a díszeket leszedni róla, a fát pedig eltenni. Nagyon szeretjük a karácsonyt, s ha a fára nézünk, a szívünk örömmel és boldogsággal telik meg. Ezért számunkra az év minden napja lényegében karácsony.

Ez igen, megértően és elismerően bólogattam. 

Tudom, lehetne okoskodni, hogy akkor számukra a karácsony igazi és naptári ideje miben különbözik az év többi, szürke hétköznapjától, meg így hová lesz a várakozás, a készülődés öröme és varázsa? De nem lehettem ünneprontó! Ha nekik így jó, akkor hadd legyenek vidámak, boldogok, s éljenek békességben, szeretetben. A szívükben hadd legyen az év valamennyi napja karácsony!


                                     Cselényi György 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése