2016. március 6., vasárnap

Az evangéliummal felérő hírek



Evangélium! Az evangéliumot általában a vallással, Jézussal összefüggésben szokták emlegetni. Az evangélium görög eredetű szó, a jelentése: jó hír, örömhír.

Számomra az evangéliummal szinte egyenértékű volt több, minden bizonnyal a kormánykörökből származó hír, amelyek az ország gazdaságának fejlesztési terveiről szóltak.

Örömmel és elégedettséggel tölthet el bennünket az, hogy a kormány jottányit sem vesztett aktivitásából, kezdeményező képességéből. Nem arra törekszik, hogy pusztán egyik napot tolja a másik után, meg valamiképpen kibekkelje ciklusidejét, hanem nagy ívű terveket szövöget.

Nézzünk közülük néhányat dióhéjban, a Magyar Idők című lap segítségével. 

http://magyaridok.hu/gazdasag/atfogo-kozlekedesfejlesztes-kezdodik-magyarorszagon-425914/

A legnagyobb értékű közlekedésfejlesztési projekt keretében a Budapest–Hatvan vonalszakasz korszerűsítésére, valamint az egységes európai vonatbefolyásoló rendszer (ETCS 2) kiépítése Rákos–Hatvan között 156 milliárd forintot fordít a kormány. A beruházás keretében a Keleti pályaudvar–Kőbánya-felső állomás közötti vasúti vonalszakaszon egy harmadik vágányt létesítenek. Emellett a Rákos–Hatvan közötti vasúti vonalszakasz vasúti pályáját és a biztosítóberendezéseit korszerűsítik, valamint az ETCS 2 szintjének megfelelő vonatbefolyásoló rendszert építenek ki.

A ferihegyi repülőteret bekapcsolják a kötött pályás hálózatba 114,4 milliárd forintért. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér vasúti kapcsolatának kialakítása érdekében a projektjavaslat a Budapest–Monor vasúti vonalszakasz mentén két megelőző vágány (kitérő) építésére irányul úgy, hogy a repülőtér kötött pályás kiszolgálása is megvalósuljon – áll a kormányrendelet mellékletében. Fedélzeti vonatbefolyásoló berendezéssel (ETCS L2-BL2) látnak el 10+25 mozdonyt azért, hogy azokat a TEN-T vasúti törzshálózaton és a főbb áruszállítási korridorokon üzemeltetni lehessen. Erre a célra 4,9 milliárd forint uniós forrást fordítana a kormány.

A Hegyeshalom–Rajka vasútvonal korszerűsítésének előkészítő munkái­ra 700 millió, a Győr–Sopron vasútvonal fejlesztésére, a kiviteli tervek készítésére 2,6 milliárd, a Szombathely–Zalaegerszeg közvetlen vasúti összeköttetés megteremtésének előkészítésére 300 millió forintot igényel a kormány. A Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése 45 milliárd, a Gubacsi vasúti híd átépítésének előkészítésére 393,7 millió forint szükséges.

Egy következő határozat arról rendelkezik, hogy tervet kell kidolgozni a dunai áruszállítás erősítésére a TEN-T kikötői infrastruktúrafejlesztések révén, különös tekintettel a komáromi kikötőre. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásából 416,5 millió forintot irányoznak elő erre a célra. A cseppfolyósított földgáz (LNG) belvízi hasznosítása infrastruktúrájának előkészítésére, valamint az első fix és mozgó töltőpont megvalósítására négymilliárd forintot igényel a kormány. A projektjavaslat célja az LNG dunai üzemanyagtöltő állomásának megvalósítása hajók számára Csepel Szabadkikötőnél, valamint egy úszó ellátó­hajó létesítése.

Érdekesség, hogy az állami fejlesztések között egy magáncég projektje is feltűnik: a kormányhatározat rendelkezik egy futópálya-túlfutást megelőző rendszer (ROPS) beszerzéséről, rendszerbe állításáról a Wizz Air Airbus A320-as típuscsalád repülőgépein 2,2 milliárd forint értékben.

xxxxx

Másik hír, hogy erőteljesebb növekedési pályára állna az MVM csoport, ezért új stratégiát dolgoznak ki, amelynek középpontjába a nemzetközi terjeszkedés, illetve a szolgáltatások bővítése kerül.

 - See more at: 


Cselényi György megjegyzése: Így kell...! Ha van erő, tudás, tapasztalat, lóvé és kölcsönös előnyökön alapuló érdekeltség, akkor miért ne lehetnének a magyar cégek sikeresek más országokban is?


xxxxxxxxxx

Cselényi Gy. megjegyzése: Ezek óriási tervek, elképzelések, sőt részben már valóság.
Az említett projektek megvalósítása hatalmas előnyökkel kecsegtetik nem csak Magyarországot. Bennünket, pedig abbeli hitünkben erősítenek meg, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz, méghozzá nem is akárhogyan és akármilyen értelemben. Minden jel arra vall, hatalmas lehetőségek rejlenek hazánk Európa közepén történő elhelyezkedéséből, meg abból, hogy igen fontos közút és vasútvonalak húzódnak és fognak húzódni területünkön, a vízi és légi közeledési alkalmakról nem is beszélve. A magyarok szorgalmáról, tehetségéről most ne is ejtsünk szót!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése