Egy boldog ember...

Bizonyára már mindenki hallotta azt a mesét, vagy igaz történetet(?), hogy egyszer a királynak megbetegedett a lánya. Sokan és sok mindent igyekeztek megtenni egészségéért, de nem jártak sikerrel.

Egyszer csak egy távolról hivatott bölcs azt tanácsolta, hogy a lány akkor gyógyul meg, ha egy boldog ember ingét ráadják.

A király emberi lelkesen és nagy lendülettel elindultak a négy égtáj felé, de boldog embert nem találtak. Senki nem vallotta magát annak. A hosszú, viszontagságos és veszélyekkel teli út végén egyszer csak felcsillant a remény. Egy tengerparton rábukkantak egy emberre, aki váltig állította, hogy igenis, ő boldog.

A király emberei térdre rogytak, hogy kitartó kutatómunkájuk nem eredménytelen. A király pedig busásan megjutalmazza őket, sőt még hálás is lesz nekik. Hatalmas kincs felajánlásával már csak ennek az embernek az ingét kell megvásárolni, vagy kölcsönkérni.

A csendes, szerény ember azt monda, boldogan és ingyen is odaadná az ingét, de egyetlen gond van: nincs neki.

Ez a történet jutott eszembe, amikor a minap egy idős férfivel beszélgettem. Azt mondta nekem, hogy öreg korára vált vallásossá, mert végiggondolta, hogy annyi szép és jó dologban, áldásban volt és van része, hogy meggyőződése, az nem lehet puszta véletlen. Valakinek azt felé kellett irányítania, az pedig senki más nem lehetett, csak a Gondviselés, a jó Isten. 

Kértem, mondja már el, mi minden jót élt át eddigi életében, s mit tapasztal napjainkban?

Az illető habozás nélkül sorolta. A magas kora ellenére kielégítő az egészségi állapota. A szülei a szerény anyagi körülményei ellenére becsülettel, felnevelték, taníttatták, helytállásra buzdították. Nem lett alkoholista, vagy kábítószeres. Még csak nem is dohányzik. Jó felesége van, s született egy aranyos, jóravaló fiúk, aki szintén szépen boldogul a szakmájában, életében.

A bácsi Isten jótéteményének tudja be azt is, hogy neki és a családjának mindig volt fedél a feje fölött, továbbá nagyjából biztos megélhetése. Soha senki nem bántotta őket. Soha sehonnan nem kényszerültek elvándorolni, netán menekülni.

A jelenlegi mindennapjai is csupa-csupa boldogság. Szépen süt a nap, zöldellnek a fák, virágban pompáznak a parkok, önfeledten dalolnak és röpködnek a madarak. A nyugdíjából szépen, békésen, nyugodtan megél. A boltok tele vannak árukkal. S örül a magyar nép, e kis ország bármilyen jellegű sikerének. Nem ragozom tovább, ez a bácsi valóban boldognak tűnik.

S képzeljék el: van inge is! Csak olyan királylány nincs, akinek szüksége lenne e ruhadarabjára! 

                                        Cselényi György